
Ma kezdődik a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Az eseményen 140 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel várnak.
Idén szeptember 28. és október 1. között rendezik meg a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. Az eseményen 140 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel várnak a Millenáris Parkban, a B (Nagycsarnok) és D épületben (Üvegcsarnok), az Európa Ponton és a Nemzeti Táncszínházban. A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek és az olvasás népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat a Millenáris D épületében.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit. Az idei díszvendég a népszerű amerikai sci-fi író, John Scalzi lesz, díszvendég országként pedig idén Hollandia mutatkozik be. Az utóbbi évekre jellemző, hogy közép-európai viszonylatban is kiemelkedően magas számban jelentek meg holland könyvek magyar fordításban. A könyvfesztivál látogatói tucatnyi neves holland íróval, költővel, illusztrátorral találkozhatnak – köztük lesz Arnon Grunberg, író és újságíró, A betegség nélküli ember szerzője, Abram de Swaan, esszéíró, szociológus, Martin Michael Driessen író, színházi és operarendező és Annamarie Bon, népszerű ifjúsági szerző. A díszvendég standon egymást követik majd a kerekasztal- és tematikus beszélgetések, felolvasások.
A könyvfesztivált az idén 60. születésnapját ünneplő Boldizsár Ildikó József Attila-díjas író, meseterapeuta, néprajzkutató nyitja meg. A holland díszvendégség részéről Désirée Bonis, a Holland Királyság budapesti nagykövete és Arnon Grunberg fog beszédet mondani. A megnyitó esemény helyszíne a Nemzeti Táncszínház lesz.
A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, kerekasztal-beszélgetések, kiállítások várják az érdeklődőket a rendezvény négy napja alatt. A kiállításon minden program ingyenesen látogatható.

Ma van a veszettség elleni világnap
2007. szeptember 28-án zajlott le az első veszettség ellenes világnap. A kampány a WHO és az Állategészségügyi Világszervezet jóvoltából jött létre. A nap célja, hogy világszerte felkeltsék a figyelmet a veszettség terjedésének megállítására, amelyet harapás útján terjesztenek a fertőzött vad- és háziállatok.
Ma 206 éve született Tompa Mihály
Tompa Mihály költő, a népi-nemzeti irányzat jelentős képviselője, akadémikus 206 évvel ezelőtt, 1817. szeptember 28-án született Rimaszombaton. 1845-től Pesten jogot hallgatott, majd Miskolcon letette a papi vizsgát és Bején lett pap. 1851-től haláláig Hanván nevű községben működött. Írásaival lelkesen szolgálta a forradalom és a szabadságharc ügyét, de költészetében megszólalt a családi élet örömeinek és gondjainak sokféle változata is. A szabadságharc bukása után eleinte nyíltan fejezte ki a nemzeti fájdalmat: A gólyához, Pusztán, Levél egy kibujdosott barátom után. Később a cenzúra arra késztette, hogy képes beszédben, allegóriákban, rejtett értelmű költeményekben szóljon nemzetéhez: A madár fiaihoz, Télben, Új Simeon, A sebzett szarvas. Élete végéig hirdette a nemzeti függetlenség eszméjét, elutasította a kiegyezést. Szoros barátság fűzte Arany Jánoshoz.
95 éves a penicillin
Ma 95 éve fedezte fel Alexander Fleming a penicillin antibiotikus hatását. Fleming később így nyilatkozott a felfedezéséről:
Amikor 1928. szeptember 28-án kicsivel hajnal után felkeltem, egyáltalán nem terveztem, hogy a világ első antibiotikumának, vagy baktériumölőjének felfedezésével forradalmasítom az orvostudományt. Pedig, azt hiszem, éppen ezt tettem.
32 éve halt meg Miles Davis
1991. szeptember 28-án, 32 évvel ezelőtt, 65 éves korában, a kaliforniai Santa Monicában halt meg Miles Dewey Davis amerikai dzsesszmuzsikus, komponista, a dzsesszrock megteremtője. Halálát egyesek szerint az AIDS, mások szerint rák okozta. Három hónappal korábban még koncertet adott Rómában. Airto Boreira, Chick Corea és John McLaughlin tanítója. Ő vezette be a cool stílust a dzsesszben, ezzel megteremtve a populárisabb dzsesszrock műfaját.
Ma kezdődik az Italian Food Festival
Olaszország ízeit fedezheted fel szeptember utolsó hétvégéjén, a Botellón Terrace-on. Igazi gasztroélmények várnak rád autentikus olasz ételekkel, a klasszikus tésztás kedvencektől a kemencében sült pizzákig. A szeptember 28-tól szeptember 30-ig tartó rendezvény résztvevői között van a Circo Pizza, a Zsiráf Buda, a Scusi Focacceria, a Drip pizza és az Osztriga Sommelier.

Fotó: Yevhen Onoychenko
Életeket menthetsz az ország több pontján
A mai nap folyamán több Budapesti helyszínen is adhatsz vért, mellyel akár három ember életét is megmentheted.
- reggel 7 órától este 7 óráig Közép-magyarországi RVK Intézetben (1113 Budapest, Karolina út 19–21.)
- délelőtt 10 órától délután 4 óráig a SE EOK épületében (1094 Budapest, Tűzoltó u. 37–43.)
- délelőtt 11 órától este 6 óráig Magyar Vöröskereszt Székház (1051 Budapest, Arany János u. 31.)
- déltől este fél hatig a Sugár Üzletközpont II. emeletén (1148 Budapest, Örs vezér tere 24.)
További országos helyszíneket a véradás.hu oldalon olvashatsz.
Csütörtökön folytatódik az indián nyár
Csütörtökön továbbra is napos idő várható, csapadékra sehol nem kell számítani. Északnyugaton élénk lehet a délies szél. Hajnalonként néhol párafoltok, ködfoltok képződhetnek. A minimumok 8 és 16, a maximumok 24 és 29 Celsius-fok között alakulnak – jelezte előre a Köpönyeg.
Top hírek


Tarthatatlan a droghelyzet Józsefvárosban
A reményvesztett emberek bezárkóztak. Mit tesz majd a Tisza?

A játszótér mellett sétált anyaszült meztelenül a rendőr
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre