Kispesti korrupciós botrány: helyszínbejárás az Almavirág téren, eltűnt milliók után nyomoznak





Zajlik a nyomozás az Almavirág tér felújítása közben eltűnt milliók ügyében. A legendás kispesti "kokós" felvételen a korrupció elmélete hallható - itt pedig látszik a gyakorlat...



Megosztás
Szerző: E.Zs.Z.
Létrehozva: 2023.09.20.
Kispest leleplezés korrupció

Információink szerint igazságügyi szakértő vizsgálja az Almavirág tér felújításának anyagait, sőt, a közelmúltban helyszínbejárás történt az ügyben. Minimum három bűnügyben is vizsgálódik a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Kispest baloldali vezetésű önkormányzata körül. 

Az alvállalkozó feljelentésében azt állítja: ötmillió forinton osztozkodott Lackner Csaba korábbi MSZP-s képviselő, a szintén MSZP-s képviselő, Somogyi Lászlóné férje, valamit egy, az önkormányzattal kiviteli szerződést kötő cég vezetője az Almavirág tér 2015-ös felújításakor. Fotó: Facebook

Mint ismert, az Almavirág tér felújítását végző alvállalkozó, K. G. feljelentést tett a rendőrségen, mert állítása szerint a neki pluszmunkáért jogosan járó, és az önkormányzat által kifizetett 1,7 millió forintot az önkormányzati megbízásokkal kitömött Somogyi László –az MSZP-s képviselő Somogyi Lászlóné volt férje - egyszerűen eltette. A megkárosított vállalkozó arról beszélt, hogy a munkálatok alatt végig Lackner Csabával, Somogyi Lászlóval és Lászlónéval egyeztetett, noha egyiküknek sem volt köze a felújításhoz, mivel azt papíron a BAU-GÉP 2000. Kft. nyerte el, aki továbbadta a megbízást K. G. cégének, aki a munkát ténylegesen elvégezte. A vállalkozó állítása szerint Somogyi Lászlóné az egyik egyeztetésen azt mondta, rengeteg „éhes szájat” kell etetnie, és Gajda Péter polgármesterhez kell igazodnia mindenkinek, azt kell tenni, amit ő mond.

Gazdasági visszaélés miatt nyomoz az NNI az Almavirág tér felújítása kapcsán Fotó: Metropol

Az eredetileg 19 millió forintos önkormányzati megbízást egyébként jóval olcsóbban, 11,9 millió forintért adta tovább a nyertes cég az alvállalkozónak. K. G., a megkárosított vállalkozó azt állította, hogy a munka számára történő továbbadása után osztozkodásra, „csupán” 3 millió forint maradt megbízóinak. A feljelentésében az áll, hogy Lackner Csaba 2 milliót, a BAU-GÉP 2000 Kft. pedig egymilliót tett zsebre az imént említett 3 millió forintból. Mivel Somogyinak így nem maradt, ő eltette az önkormányzat által kifizetett, az alvállalkozónak a többletmunkáért jogosan járó 1,7 millió forintot. Vagyis állítja: őt ennyivel károsította meg az önkormányzati munkát a háttérben irányító Somogyi. 

 

Így húztak a feljelentő szerint extra profitot a baloldali önkormányzathoz köthető emberek

A vállalkozó által a hatóságnak és a sajtónak is elmondottakból és átadott dokumentumokból az derült ki, hogy a közbeszerzéseken nyertes cégek úgy húztak extra profitot, hogy kiadták a munkát egy alvállalkozónak, majd az tovább adta egy másik alvállalkozónak, egyre olcsóbban, mivel alapból túláraznak bizonyos munkákat. A legtöbb esetben a valós kivitelező és a pályázat nyertese közé beiktattak legalább egy céget. Ezeket a cégeket K.G. szerint Somogyi László informálisan mozgatta, többnyire a tendereken is együtt indulnak. Az Anildia és a Compassion mellett tipikusan ilyen cég az M-Bond Kft., de vannak továbbiak is – mesélte a Magyar Nemzetnek a vállalkozó. Az M-Bond Kft.-nek a VIII. kerületi József körút 69. szám alatt van székhelye, csakúgy, mint az Opten adatbázisa szerint több ezer jelenleg is működő vagy már felszámolt cégnek. A lapnak nyilatkozó vállalkozó szerint az itt található vállalkozások közül többet is Somogyi mozgat. K. G. a túlárazásokra is számos példát említett, ezek egyike a kispesti piac mosdóinak 2015-ös felújítása volt. Nyolc és fél millió forintot kapott a kispesti önkormányzattól a nyertes vállalkozó, de a valós munkákat továbbpasszolta K. G. cégének, aki nagyjából feleennyiért végezte el a felújítást. K.G. vállalkozó 2019. augusztus 26-án tett feljelentést, az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentéskiegészítést rendelt el. Miután ez megtörtént, a BRFK gazdasági vesztegetés elfogadása bűntett miatt 2019. szeptember 24-én nyomozást rendelt el. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódik, ennek részeként tartottak helyszíni bejárást a közelmúltban, illetve információink szerint igazságügyi szakértő dolgozik az ügyön. 

 

Kirajzolódhat a pénzek visszaosztásának elmélete?

A történet annak a 2019-ben nyilvánosságra került botrányos felvételnek a fényében is figyelemreméltó, amelyben egy Lackner Csaba volt szocialista képviselőre hasonlító személy, fehér port tartalmazó zacskót lóbált a ventillátor előtt, majd a port egy tányérra öntve „utcákba rendezte” azt bankkártyájával. 

 A férfi eközben elmondta mindeközben azt is, hogy „ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy”, de „aki jól csinálja, az igazából nem a büdzséből veszi el, hanem olyan emberekkel köt szerződést, (…) ahonnan külső vállalkozásokból jön vissza". A felvételeken az elmélet hallatszik, de az Almavirág tér felújítása kapcsán a gyakorlat is látszik sok kispesti szerint...

 

 

 

 





 





Ezeket olvastad már?
Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás