Kiderült, milyen ember volt az esztergomi robbantó





Az élete tele volt tragédiával.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2023.09.22.
rendőrség robbantás esztergom

Juhász Lászlóról eddig csak azt lehetett tudni, hogy ő a felelős Kónya Gábor terrorelhárító haláláért és további 8 rendőr és 3 tűzoltó sérüléséért. Szerda este ugyanis ő robbantotta fel esztergomi házát, miután a TEK túsztárgyalója négy és fél óra alatt sem tudta eltántorítani szándékától.

Fotó: Facebook

Azóta az is kiderült, hogy az 54 éves férfi élete kiskorától fogva zűrös volt: apja öngyilkos lett, amire az anyja alkoholba fojtotta a bánatát, és néhány éven belül belehalt az ivásba

Laci szerintem ekkor kezdett el belezavarodni az egészbe

- mondta el a Borsnak egy gyerekkori ismerőse, aki szerint ennek ellenére senki sem gondolta, hogy felnőttként teljesen bekattan. Tény, hogy egyre furcsábban kezdett viselkedni, ami miatt a munkahelyéről is kirúgták. 

Évekig Budapesten dolgozott metróvezetőként, de összerúgta a port az egyik felettesével, ezért el kellett jönnie. Egy darabig a komoly végkielégítése miatt nem is voltak anyagi gondjai, de aztán a pénzét felélte

- árulta el a Ripostnak esztergomi telekszomszédja, aki szerint ezután saját bizniszekkel próbálkozott, de mindegyik befuccsolt. Nem hozott elég hasznot a kelet-magyarországi vendégháza, és masszőrként sem sikerült stabil vendégkört kiépítenie. Így került kapcsolatba Jánossal, akinek ő gondozta a kertjét, és ezért mindig csurrant-cseppent neki valamennyi. 

Egyszer, miközben a kerítésemet javította, elmondta, hogy van egy fia, akivel nem tartja a kapcsolatot. Bántotta, hogy semmit sem tud a gyerekéről

- mesélte a szinte egyetlen közelebbi ismerőse. A környéken élő többiek kerülték a társaságát, leginkább azért, mert folyamatosan összeesküvés-elméleteket gyártott, és mindenkit ezekkel traktált. Mivel egy idő után senki nem akarta meghallgatni, közösségi oldalán folytatta a fröcsögést: antiszemita és gyűlölködő bejegyzésektől hemzsegett a profilja. 

Betegesen gyűlölte a hatóságokat, a szolgáltatókat, a rendőröket. Mindenkit gyanúsnak tartott közülük, és minden bajáért őket hibáztatta

- idézte fel a volt osztálytárs. Ennek az volt az alapja, hogy a telke megvásárlásakor nem figyelt eléggé oda, és az előző tulajdonos miatt tetemes tartozás maradt a tulajdoni lapra bejegyezve, amit rajta akartak behajtani. Mivel nem volt hajlandó fizetni, a végrehajtó az autóját is lefoglalta. 

Juhász László szép lassan teljesen elveszítette a kapcsolatot a valósággal, mérhetetlen gyűlöletet táplált magában szinte mindenkivel szemben. Ez vezetett a fenyegetésekhez és ahhoz, hogy már nemcsak önmagával akart végezni, hanem minél több embert magával akart vinni a halálba. Pusztító gyűlöletének végül egy fiatal, kétgyermekes családapa esett áldozatául.

Nézd meg az esetről készült TikTok videónkat!

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás