„Köszönöm a segítségeteket, Katinka él és egészséges” – épségben előkerült a kétgyermekes édesanya





Szeptember 7-én, a munkahelyén látták utoljára a kétgyermekes anyukát; azóta a családja sem tudta, hogy merre lehet. Eltűnését követő tizedik napra Katinka épségben előkerült.



Megosztás
Szerző: K.D.R.
Létrehozva: 2023.09.24.
édesanya élettárs gyerek eltűnés munkahely

Ahogy arról a Ripost korábban beszámolt, a XI. kerületi munkahelyéről tűnt el egy kétgyermekes édesanya szeptember elején. Csizmadia Katinka reggel elment dolgozni, majd a munkahelyéről kiment cigit venni, de már nem ment vissza.

Katinkát a fél ország kereste nagy erőkkel – Fotó: police.hu

A telefonját a gyerekeinek sem vette fel

A Ripostnak Katinka élettársa, Dömösdi Imre úgy nyilatkozott, hogy az 51 éves nőnek két gyermeke van; a 21 éves Liliána és a 20 éves Péter, akik szintén nem értik, hova tűnhetett el ilyen hirtelen az anyukájuk.

A telefonját még a gyerekeinek sem veszi fel,  folyamatosan kinyomja. Valaki a nevében SMS-ben üzenget a gyerekeinek, de biztos nem Katinka, mert ő nem ilyen szavakat használ. A lánya egyik este háromnegyed kilenckor kapott egy üzenetet Katinka telefonjáról, hogy »Van még egy kis dolgom, Manó, majd megyek«. Imádja a gyerekeit, úgyhogy biztos, hogy beszélne velük. Valószínűleg nem önszántából van távol

 – mondta korábban Imre a Ripostnak, aki szörnyen viselte szerelme eltűnését, hiszen nem sokkal korábban eljegyezni készült Katinkát.

Előkerült a kétgyermekes anyuka – Fotó: Facebook

 

„Meglett! Katinka él és egészséges”

Az édesanya eltűnése után tíz nappal érkezett a jó hír: Katinka előkerült, nincs semmi baja, él és egészséges. A Metropol megkeresésére Katinka élettársa, Imre megerősítette a hírt, hogy a nő előkerült és jól van, ám többet nem kívánt nyilatkozni az ügyben. 

 





 





Ezeket olvastad már?
„Azt hittem, csak egy vicc” – 36 milliót ajánlottak az OnlyFans-modellnek

„Azt hittem, csak egy vicc” – 36 milliót ajánlottak az OnlyFans-modellnek

"Legalább 3 bérházat felújítok!"–Baranyi Krisztina ígérgetése teljes blama

"Legalább 3 bérházat felújítok!"–Baranyi Krisztina ígérgetése teljes blama

Rettegésben tartják az utasokat ezen a budapesti buszvonalon, egy kislány el is sírta magát a történtektől

Rettegésben tartják az utasokat ezen a budapesti buszvonalon, egy kislány el is sírta magát a történtektől

„Egy földönkívüli megmentette az életünket” – Állítja a nő: sikerült a telepatikus segítségkérés

„Egy földönkívüli megmentette az életünket” – Állítja a nő: sikerült a telepatikus segítségkérés

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás