
Ez minden anya rémálma: undorodnak társai a kisfiától, egyedül ünnepli a szülinapját
Édesanyja tehetetlenségében a közösséghez fordult.
Teljesen kétségbeesett az a brit anyuka, akinek 7 éves kisfia születésnapi bulimeghívóira egyetlen visszajelzés sem érkezett másodikos osztálytársaitól.

A nő a Babycentre online szülői fórumán elpanaszolta, hogy gyermekének vécészorongása van, ami úgymond „balesetekhez” vezetett az iskolában. A fiúcska ugyanis nem tudja megfelelően visszatartani a kis- vagy nagydolgát, és emiatt óra közben is a mosdóba kell szaladgálnia. Ezzel pedig valószínűleg nem aratott osztatlan sikert a sulijában, tény, hogy a meghívott tíz gyerkőc közül egy sem erősítette meg, hogy elmegy az ünneplésre.
Csak a két unokatestvére és a barátom egyik gyereke jön. Hogyan mondjam el neki, hogy másra nem számíthat? Meg fog szakadni a szíve
– írta az édesanya, aki már azt fontolgatja, hogy másik iskolába íratja át a fiát, hátha ott új barátokat szerezhet, ha nem tudnak ezekről a viselt dolgairól.
A kommentelők közül azonban többen is óva intették ettől, mivel szerintük az új környezet és az azzal járó ismételt beilleszkedési nehézségek csak fokozhatják a kisfiú félelmeit és az azokból adódó szorongásos panaszait.
Top hírek


Csak mandulagyulladás - ezzel rázták le az orvosok az anyát: a 12 hónapos kislánya az életéért küzdött

"Valaki tudja, honnan származnak!" - Gyerekek maradványaira bukkantak az elhagyatott mezőn
"Valaki tudja, honnan származnak ezek a gyerekek!"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre