
Karácsony Gergely embere, Balogh Samu kiállt a biciklisávok mellett, és visszaszólt a mentőknek
A mentősök kifogásolták az Üllői úton kialakított új kerékpárutakat. Karácsony Gergely embere ezt nem hagyta szó nélkül, így reagált.
„A képen látható helyen korábban parkolósáv volt, tehát parkoló autók foglalták el a sávot gyakorlatilag állandóan. Úgy látszik, az OMSZ kommunikációsát ez korábban nem zavarta, Budapest első védett kerékpársávjai most viszont igen” – írta a Facebook-oldalán Balogh Samu, a fővárosi önkormányzat közlekedéspolitikáért felelős kabinetfőnöke. Karácsony Gergely embere arra reagált, hogy a mentők kifogásolták az Üllői úton kialakított új kerékpárutakat.
„Csak remélni tudjuk, hogy a mentőket senki nem akarja majd belerángatni a kampányba. Még akkor sem, ha Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője korábban Tarlós István mellett kampányolt” – vélekedett Balogh Samu. „Természetesen a legfontosabb a biztonság, mind az életmentés, mind a közlekedés kapcsán. Megkértem kollégáimat, hogy vegyék fel a kapcsolatot az OMSZ munkatársaival, hogy közösen megoldást találjunk az esetlegesen felmerülő problémákra” – közölte.
Ahogy azt korábban megírtuk: az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzésében jelezte, hogy bár a mentők is támogatják a biztonságos kerékpározást a fővárosban, az újonnan kialakított
biciklisávok azonban nagyban megnehezítik a mentőautók közlekedését.
„A buszsávokból kialakított kerékpárutak ahhoz ugyanis keskenyek, hogy a mentőautó biztonságosan haladjon rajta, az oszlopok ráadásul még a parkolást is megnehezíthetik egy-egy helyszínen. Az életmentők próbálnak alkalmazkodni az új helyzethez, ez azonban nem mindig egyszerű, ezért a közlekedők megértését kérik” – írta az Országos Mentőszolgálat.

Top hírek

„Azt hittem, meghalok” – pokoli kínokról vallott az egykori drogfüggő
Negyedóránként szenvedve rohant vécére.

Sokkoló felvétel: a fiatalok 200 km/órás sebességgel száguldanak, nem sokkal később négyen meghaltak
A felvétel most a négy halálos áldozatot követelő baleset rendőrségi nyomozásának része.

Fontos bejelentést tett Orbán Viktor, ennek rengetegen örülnek majd
"Hideg idők jönnek. Vigyázzunk egymásra" - üzente a miniszterelnök.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre