
Szánkózás közben szenvedett balesetet, elhunyt az édesapa
Barátaival és családjával akart kikapcsolódni.
Minden szülő legrosszabb rémálma vált valóra egy aprócska dísz miatt.
Egy mindössze 10 hónapos kislány meghalt, miután lenyelt egy vízgyöngyöt. Édesanyja a tragédia után szeretné felhívni a figyelmet a veszélyes gyerekjátékra.

Amikor Esther Jo Bethard júliusban egy vízgyöngybe fulladva meghalt, alig néhány hónappal az első születésnapja előtt, a családjának fogalma sem volt arról, hogy mi történt. A kislány egy nappal korábban lett rosszul – írja a Mirror.
„Ha egy vízgyöngyöt lenyelünk, az a szervezetben haladva egyre nagyobbra nő, és végül bélelzáródást okoz. Az így okozott tünetek ugyanolyanok, mintha gyomorrontás lenne” – mondta Taylor Bethard, majd hozzátette: „A vízgyöngyöket be kellene tiltani/vissza kellene vonni, és nem szabadna többé gyermekjátékként forgalmazni”.
Azoknak a gyerekeknek, akik kapcsolatba kerültek ezzel a tárggyal, és hirtelen többek között hányás, hasi fájdalom és székrekedés jelentkezik, azonnal orvoshoz kell fordulniuk – írja az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia.
Az anyuka azt mondja, hogy lánya, Esther okos és pajkos gyerek volt, aki szeretett mosolyogni és táncolni: „Egyszerűen imádta őt mindegyik nagy testvére. Nagy mosolya volt, ami az egész szobát feldobta, gyönyörű kék szemei és göndör, vörös haja.”

Barátaival és családjával akart kikapcsolódni.

Magyarország vétója is veszélyben.

Szívszorító történeteket mutatunk.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.