Áll a bál Újbudán: kiakadtak az autósok





Egy olvasónk számolt be arról, hogy szerinte nem igazságos a XI. kerületben kialakított parkolási rendszer, és elmesélte, hogy duplán lehúzták, miután megpróbálta a már kiváltott parkolási hozzájárulását átíratni az új autójára.



Megosztás
Szerző: J.K.
Létrehozva: 2023.08.03.
Módosítva: 2023.08.03.
Újbuda önkormányzat lehúzás parkolás

A Metropol korábban is cikkezett már arról, hogy a XI. kerületben akadnak porszemek a parkolási rendszer gépezetében. Legutóbb például arról írtunk, hogy Újbudán olyan utcát találtunk, amelyet nemcsak hogy felver a parlagfű, de földút szintű a régen feltöredezett beton is. Azonban az önkormányzat nem újítja fel, helyette fizetőssé tette ezt az elhanyagolt részt, a Thallóczy utcát, ahol július óta óránként 300 forintot kell fizetni, ha valaki ott akar megállni. 

A botrányos állapotú Thallóczy utca, ahol július óta fizetni kell – Fotó: Metropol

Ezúttal egy olvasónk hívta fel a figyelmünket egy érdekes részletre a parkolásokkal kapcsolatosan, aki részletesen kifejtette, hogy hogyan járt, és eléggé etikátlannak tartja a vele történteket. 

Év elején kiváltottam az éves parkolási engedélyt az autómra, ez 12 000 forint volt. Idén júliusban új autót vásároltam, és a régit, amire az engedélyt kiváltottam, eladtam. Naivan azt gondoltam, hogy az engedély, akárcsak az autópálya-matrica átíratható, ezért bementem az Újbuda Parkolásüzemeltető Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatára

– kezdte levelét a neve elhallgatását kérő férfi. 

A későbbiekben kifejti, hogy elmondta az ügyintézőnek, hogy eladta az autóját, amire korábban kiváltotta az engedélyt, és újat vett, ezt szeretné átíratni. 

Korábban megírtuk, hogy minden figyelmeztetés nélkül egyik napról a másikra fizetőssé tettek egy utcát, és végigbüntettek benne mindenkit – Fotó: Metropol

Meglepődtem, amikor az ügyintéző hölgy közölte, hogy ezt nem lehet, de kiválthatok egy új engedélyt, és a régit megszüntetik. Mivel más lehetőség nem volt, emellett döntöttem, ám újabb sokk ért, amikor kifizettem a féléves hozzájárulást

– írta az olvasónk, aki ezek után megkérdezte, hogy a fennmaradó különbözetet mikor és hogyan fizetik vissza neki, hiszen egyszer már befizetett 12 000 forintot, és most 6000-t a fél évre, amiből már így is 1 hónap eltelt.

Ekkor a hölgy azt mondta, hogy ő nem is említette, hogy a különbözetet visszaadják, és erre nincs lehetőség. Én az autópálya-matricát említettem neki, hogy ez ott miért oldható meg, és itt miért nem, és ott ez a művelet néhány perc, én meg félórája állok itt. A hölgy egy törvényre hivatkozott, ami ezt szabályozza, én mondtam, hogy önkormányzat nem hozhat törvényt. Nagyon nem tehettem semmit, mert a pénzt már kifizettem, újra, de azért megjegyeztem, hogy etikátlannak tartom, hogy kifizettetnek velem olyat, amit már kicsengettem

– zárta sorait a felháborodott olvasónk. 

Megkerestük az Újbuda Parkolásüzemeltető Nonprofit Kft.-t, hogy mit gondolnak az olvasónk leveléről, valóban így működik ez a rendszer, és mennyire tartják etikusnak ezt. Amint válaszoltak kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás