„Az ufók nem repülő csészealjak valójában” – kiszivárgott a kongresszus első meghallgatása





Összeült az idegen jelenségekkel foglalkozó tanács.



Megosztás
Szerző: K.B.
Létrehozva: 2023.07.30.
ufó vizsgálat azonosítatlan repülő objektum meghallgatás

Az idegen jelenségekkel foglalkozó tanács beszámolt a kongresszus számára a legfurcsább visszatérő ufótevékenységekről. Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a növekvő számú azonosítatlan repülő objektumok miatt az amerikai kormány alapított egy testületet, akiknek az a feladatuk az, hogy ezekkel az idegen eredetű járművekkel foglalkozzanak.  

Az exkatonák szerint nem csészealjakkal utaznak az űrlények Fotó: Pexels (Illusztráció)

A kongresszus azonban végig felügyeli a szervezet munkáját, akiktől rendszeres beszámolókat várnak. Az amerikai haditengerészet nyugalmazott pilótája, Ryan Graves elsőként szólalt fel a meghallgatáson:

Az igazi ufók nem hasonlítanak repülőcsészealjakhoz. Inkább sötétszürke és fekete kockák, egy tiszta fényű gömbben

– mondta a pilóta, aki maga is „személyesen találkozott” idegenekkel egy csendes-óceáni bevetésen 2015-ben. Az exkatona beszámolt arról is, hogy 30 kollégája szintén ott volt, amikor több azonosítatlan légi jelenséggel is találkoztak repülés közben. Pedig ők sugárhajtású gépekkel repültek, amiket elég nehéz lehet utolérni. A beszámolók szerint azonban ezek az idegen objektumok olyan manővereket tudtak végrehajtani, amelyekre ők nem lettek volna képesek ennél a sebességnél. A meghallgatáson részt vett David Grusch a Pentagon exdolgozója, aki elindította az egész folyamatot, amikor nyilvánosságra hozta állításait.

Ryan után David Fravor nyugalmazott haditengerészeti parancsnok érkezett a meghallgatásra. Ő 2004-ben találkozott űrlényekkel, miközben az USS Nimitz nukleáris meghajtású repülőgép-hordozóról felszállva repült Dél-Kalifornia felett. Állítása szerint megpróbálta lelőni a mellette elhaladó űrhajót, azonban akciója nem járt sikerrel.

Számomra az volt a legfurcsább a gép manőverén túl, hogy az esetemet végül soha nem vizsgálták ki

 – tette hozzá a veterán. A kongresszus szkeptikus az ufóészlelésekkel kapcsolatosan, azonban az már okot adhat a találgatásoknak, hogy szükséges volt a testület felállítása, annyi azonosítatlan objektum köröz már a légkörünkben – számolt be róla a DailyStar.

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás