50 milliót nyert a budapesti József, de ellopták a szelvényét

Hiába nyert József évekkel ezelőtt több mint 50 millió forintot az EuroJackpoton, nem tud hozzájutni a nyereményéhez, mivel nincs meg a szelvénye. Fénymásolatot ugyan készített róla, de az nem elég ahhoz, hogy kifizessék. Szerinte azután lopták el a pénztárcáját, benne a milliókat érő papírdarabbal együtt, miután megtudta, hogy nyert.



Megosztás
Szerző: Mongyi Nikolett
Létrehozva: 2023.07.14.
Módosítva: 2023.07.14.
lottó lottómilliomos 50 milliós játszma

Szerény körülmények között él az a 60 év körüli férfi, aki három évvel ezelőtt hatalmasat kaszált volna az EuroJackpoton. Ahogyan arról korábban a Ripost beszámolt, a 18. kerületi P. József a helyi lottózóban játszott, majd néhány nappal később kiderült, hogy 50 milliót nyert. Szerette volna felvenni a nyereményét, ezért tömegközlekedéssel elindult a Szerencsejáték Zrt. központjába, ám útközben ellopták a pénztárcáját, benne a szelvénnyel. József indulás előtt lefénymásoltatta a igazolószelvényt, de nyereményét még mindig nem kapta meg, ugyanis úgy tűnik: hiába van meg a másolat, az eredeti szelvényre van szükség a milliók felvételéhez.
 

József ebben a lottózóban játszotta meg a milliókat érő számokat. Fotó: Ripost

Szatyorból lopták ki a szelvényt

3 év telt el, de szinte mintha tegnap történt volna. Azóta se kaptam meg a nyereményem

– kezdte lapunknak József.

A férfi az Üllői úti lottózóban játszotta meg az EuroJackpotot, és pár nappal később odament vissza, hogy ellenőrizzék a szelvényét, valóban nyert-e. Amikor kiderült, hogy a szelvényén nagy nyeremény van, közölték vele, hogy fel kell hívnia egy telefonszámot, és ellenőrző kérdésekre kell majd válaszolnia, és ha ez is megtörtént, akkor személyesen – a szelvénnyel együtt – be kell mennie a központba.

„Emlékszem, hogy miután megmondták, hogy nyertem, azonnal lefénymásoltattam a szelvényt. Ezután szóltak, hogy mehetek a Szerencsejáték Zrt. központjába, így az eredeti szelvényt beraktam a pénztárcámba, azt pedig bedobtam egy reklámszatyorba és elindultam. Buszra szálltam, majd az Örs vezér terén egy pillanatra leraktam a földre a táskát, hogy igyak egy korty vizet, mert nagyon meleg volt. Valószínűleg ekkor lopta ki valaki  a szatyorból a pénztárcámat, benne a nyertes szelvénnyel… Azonnal feljelentést tettem a rendőrségen.”
 

Az ellenőrző gép elfogadta a fénymásolatot

Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a történteket, azt, hogy valójában gazdag ember volnék

 – folytatta József. „A feljelentés után vártunk öt hónapot, hogy jelentkezik-e valaki a szelvénnyel, de ez nem történt meg. Bár amikor a fénymásolatot berakták egy gépbe, ami ellenőrzi a vonalkódot, bejelzett a gép és kimutatta, hogy ez a nyertes szelvény, mégsem fizették ki a nyereményt” – számolt be a férfi. 

József bírósághoz fordult, de első fokon elveszítette a pert.

Lefénymásolta a nyertes szelvény, de ezt nem fogadják el. Fotó: Ripost

Mindössze néhány percig tartott a tárgyalás, én nem is kaptam szót

 – panaszolja József. „Azt mondta a bíró, hogy elveszítettem a pert és 150 ezer forintot be kell fizetnem perköltségként. Hát én majdnem elájultam, mondtam az ügyvédnek is, hogy én biztos, hogy nem fizetem ki, inkább leülöm a börtönben.”

Házra költötte volna a nyereményt

József szeretett volna magának egy szép otthont, ahol nyugalomban élhet, és még mindig reménykedik: ügyvédjével fellebbeztek.

Nagyon rossz érzés, hogy nem kaphatom meg a pénzt

 – mondta. „Már évek óta ezen idegeskedem… Szerettem volna belőle egy kisebb házat venni, hiszen ahol most lakom, már elég rossz állapotban van."

A 60 év körüli férfi jelenleg gondnokként dolgozik, amiben kedvét leli, így ezt a munkát nem adná fel akkor sem, ha végül mégis megítélnék neki a nyereményt.

Ha megkapnám az 50 milliót, akkor se hagynám abba a munkát

 – fogadkozik. „Ameddig bírom testileg, lelkileg, addig csinálni fogom, hiszen szeretem a munkám. De ez a nyeremény nagy segítség lenne… Hiszen ki ne örülne ennyi pénznek?"
 

József sosem hagyja abba a lottózást, mert jó szórakozásnak tartja. Fotó: Metropol

Ezzel a trükkel lottózik

Már többször nyertem a lottón

 – mondta el a Metropolnak. „Sokszor nyertem kisebb összegeket, de volt 120 ezer forintos nyeremény is közte, majd ugye ez az 50 millió. Igazából nincs nagy trükk, egyszerűen csak élvezem a játékot. Még ezek után sem fogom soha abbahagyni! Sosem én töltöm ki a szelvényt, hanem mindig gépi sorsolást kérek. Illetve én nemcsak egy játékkal játszom, hanem mindig azt, amihez kedvem van.”

Irigykedtek az ismerősök

Egyetlen embernek mondtam el annak idején, hogy milliókat nyertem

 – emlékezett vissza. „Utólag nagyon megbántam, mert nagyon féltékeny lett. Ráadásul elmondta mindenkinek, hogy mekkora összeget nyertem… Pedig ugye nem is kaptam meg a pénzt. Legközelebb senki se fogja megtudni, ha nyertem!”

Kifigyelhették, hogy milliókat nyert?

„Volt akkoriban egy nagyon furcsa dolog, ami nem hagyott nyugodni. Amikor bementem ellenőriztetni a szelvényt, akkor csak én, a lottózóban dogozó hölgy és egy idegen férfi volt bent a helyiségben. A hölgy felkiáltott, amikor kiírta a gép, hogy nagy nyeremény van a szelvényemen. Az összeget nem mutatta, mert ezeknél a nagy nyereményeknél azt nem írják ki. Miközben én intéztem az ügyet a kis hölggyel, ez a férfi egyfolytában bámult minket. Szerintem elképzelhető, hogy ő figyelt ki, majd lopta el a pénztárcát. Lehet, hogy azért nem váltotta be, mert túl sok pénzről volt szó, amit csak a központban, ellenőrzés után adnak oda, szóval lelepleződött volna” – zárta.

A nyeremény azé, aki bemutatja a szelvényt

A Szerencsejáték Zrt. szabályzata úgy fogalmaz: „A nyeremény csak az átvételi igazolás birtokában, annak átadásával vehető fel. A nyereménykifizető és a nyereményigénylést átvevő értékesítőhely nem köteles vizsgálni, hogy az átvételi igazolást jogosan vagy jogtalanul tartja-e birtokában. A bemutatott átvételi igazolás ellenében kifizetett nyeremény jogtalan felvételéért a SzZrt. felelősséget nem vállal.” A nyereményszelvény tehát nem személyhez kötött: csak erre az igazolásra van szüksége az illetőnek, akinek 30 napon belül bankszámlára utalják a nagy nyereményt, miután bemutatta személyi igazolványát és lakcímkártyáját, megadott egy vagy több bankszámlaszámot. József esetét a rendőrség számontartja, így ha valaki jelentkezne a szelvénnyel, értesítenék a rendőrséget. A nagy nyereményért egyébként a sorsolástól számított 90 napig lehet jelentkezni, utána az igény elévül. 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás