Ritka szerencse! Egy év alatt kétszer nyert a lottón egy férfi – Fotó!

A sors nagyon kegyes volt az idős férfihez, aki önzetlenül a családjának szánja a másodikként megnyert összeget.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.10.30.
szerencsejáték

A kanadai Antoine Beaini a világ legszerencsésebb embere címért is harcba indulhatna, ugyanis mindössze 13 hónap leforgása alatt kétszer is előfordult vele az, amire a világon emberek millió vágynak: megnyerte a lottó főnyereményét. A férfi a családja támogatására, és a felnövő generáció jövőjének megalapozására fogja az összeget költeni. A férfi jelenlegi nyerőszámai a: 4, 5, 32, 34, 41, 43, és a 46 volt.

Antonie tavaly nyár végén a Maxmillion lottó 1 millió kanadai dolláros (300 millió forintos) főnyereményét vihette haza. Idén október 25-én pedig szintén a Max-Lottó alkalmazásában tette meg számait, majd ismét nyert. A férfi sokkal jobban meglepődött, mint az első alkalommal.

„Amikor először elolvastam a győzelmi értesítést, azt gondoltam, hogy már megint? Sokkolóbb volt, mint az első győzelem” – árulta el a férfi a Mirrornak, majd hozzátette: „A családomnak szánom ezt a pénzt, a következő generáció kényelmes életéről akarok gondoskodni.”

A lap rámutatott, hogy nem példa nélküli az, hogy valaki kétszer is nyerjen ugyanazon a szerencsejátékon, korábban egy francia férfi is így járt, ő 2 év leforgása alatt 1-1 millió (összesen 824 millió forintot) eurót nyert. Arra nem tért ki a cikk, hogy a két férfi ugyanazokkal a számokkal játszott-e, mint korábban, vagy teljesen megváltoztatták a tuti tippjeiket.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás