3-as stádiumú bélrákja volt, 18 hónapot jósoltak a fiatal lánynak, ám végül mégis meggyógyult

Natasha Wakefieldnek 18 hónapot jósoltak az orvosok, miután több műtét és kemoterápiás kezelés ellenére is továbbterjedt a rák a szervezetében. A fiatal lány azonban egy kísérleti kezelésnek hála ma már teljesen meggyógyult és a családalapítást tervezi.



Megosztás
Szerző: H.A.
Létrehozva: 2023.07.29.
kísérlet rák kezelés gyógyulás

Csodával határos gyógyulásról számolt be a Mirror: Natasha Wakefieldnek mindössze 18 hónapot jósoltak az orvosok, miután a rák továbbterjedt a szervezetében. A ma már 26 éves fiatal nő ehhez képest azóta teljesen meggyógyult – köszönheti mindezt egy újfajta, még kísérleti fázisban járó kezelésnek.

Még 2018-ban, nem sokkal a diplomája megszerzése után, Natasha néhány gyanús tünetre lett figyelmes: étvágytalanná vált, illetve fájdalmat tapasztalt a hasában, a csípőjében és a lábában is. Több vizsgálatot követően az orvosok 2019-ben közölték a lánnyal a borzalmas hírt: 3-as stádiumú bélrákja van, amely már a nyirokcsomóira is átterjedt.

A fiatal lány ezután öt kemoterápiás kezelésen és több műtéten is átesett, melyek során a daganat mellett, biztonsági okokból, a méhét is el kellett távolítani.

Két hónappal később a rák továbbterjedt a hasára

Mint mondta:

Ám a története ekkor ismét fordulatot vett

Miután már nem maradt vesztenivalója, Natasha, ahogy lehetősége nyílt rá, egyike lett annak a 26 embernek, akik csatlakoztak egy akkor még az első fázisban járó kísérlethez, amelynek során az immunterápiát és onkolitikus vírust (amely a ráksejtek szétesését váltja ki) kombinálták. Ez a kísérlet azáltal pusztítja el a rákos sejteket, hogy olyan vírust növeszt a szervezetben, ami figyelmezteti az immunrendszert a daganatra. A kísérletet az oxfordi Churchill Kórházban végezték el, ez volt az onkolitikus vírus új generációjának első kísérlete, és az első, amely kombinálta azt az ellenőrzőpont-inhibitorokkal, amiknek feladata azoknak a fehérjéknek a blokkolása, amelyek gátolják az immunrendszert a rákos sejtek támadásában.

Két évvel később a kezelés eredményeként Natasha teljesen meggyógyult

– áradozott a ma már 26 éves nő, aki a későbbiekben, béranyaság útján szeretne családot alapítani.

Az eddigi eredmények egyébként olyannyira ígéreteseknek bizonyultak a kezeléssel kapcsolatban, hogy a tervek szerint a kísérlet hamarosan a második fázisába léphet, és még több emberen is ki fogják próbálni. A betegek és családtagjaik abban reménykednek, hogy a továbbiakban a rák általános kezelésének részévé válhat.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás