
Elszabadult a pokol, vér folyt a játszóházban: exére támadt a kétgyermekes anya
Rohantak a mentők és a rendőrök.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÉjszaka akár 8 fokra is lehűlhet a levegő.
Hétfő estétől csökken a felhőzet, az ország nagy részén kiderül az ég, ugyanakkor főleg a Tiszántúlon lehetnek felhősebb tájak is. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet eleinte még élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd az éjszaka második felére a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 8 és 13 fok között alakul, de vízpart közelében kissé enyhébb, hidegre hajlamos helyeken hűvösebb lehet a hajnal.

Kedden az ország zömén a sok napsütést csak kevés gomolyfelhő zavarja. Ugyanakkor a Tiszántúlon lehetnek felhősebb tájak is, arrafelé egy-egy futó zápor sem kizárt. Az északkeleti, északi szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 20 és 25 fok között alakul, de északkeleten helyenként 20 fok alatt marad – írja a met.hu.
Szerdán a többórás napsütést kevés gomolyfelhő zavarja, kicsi az esély záporra. Az északnyugati szél néha megélénkül. Marad a 23-24 fok körüli csúcsérték – írja a Köpönyeg.

Rohantak a mentők és a rendőrök.

Applikáción, webes böngészőn sem működik a Messenger.

Váratlan hírt kaptak, azonnal cselekedni kellett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.