Megint büntet az időjárás: újabb riasztást adtak ki





Vége a jó időnek, ismét beköszönt az, amit egy időre már elfelejtettünk. Mutatjuk, miről van szó.



Megosztás
Szerző: KL
Létrehozva: 2023.06.16.
Módosítva: 2023.06.16.
időjárás előrejelzés zivatar

Az elmúlt napok nyárias időjárása után sajnos most ismét beköszönt a rossz idő. Ráadásul ez most a fővárost sem kerüli majd el.

A gomolyfelhőkből elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki (Fotó: Nagy Zoltán)

A Dunántúlon élőknek szerencsét hoz a péntek, ugyanis ott folytatódik a napos, száraz idő. Azonban a Dunától keletre élők számára rossz hírünk van, mivel azon a területen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. Az ÉNy-i szél megélénkül. 25 fok körüli, mérsékelten meleg idő valószínű – írja előrejelzésében a Köpönyeg.

Szombaton nyugaton napos, máshol változóan gomolyfelhős idő várható, kelet felé haladva egyre több felhővel. A keleti országrészben elszórtan zápor, zivatar előfordulhat. Az ÉNy-i szél megerősödik. 24-25 fok körüli értékeket mérhetünk.

Vasárnap ismét keleten fordulhat elő zápor, zivatar. Nyugat felé haladva a napsütés lesz a jellemző. Élénk marad az északnyugati szél. Egyelőre marad a 25 fokos maximum.

Hétfőn sok napsütésre van kilátás, keleten is már csak elvétve lehet csapadék. 24 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet – kánikulai felmelegedés kezdődhet.

Ismét citromsárga riasztás van érvényben

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki 8 vármegyére a várható heves zivatarok miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti majd, de emellett esetenként szélerősödés is előfordulhat. Mutatjuk térképen, mely vármegyék érintettek a vihar miatt:

Fotó: Met.hu




 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás