Kiadták a figyelmeztetést, hármas támadás alatt leszünk – Pollen, UV és zivatarok

Alapvetően napos, meleg idővel kell számolnunk, ám ezt több dolog is elronthatja, hiszen elsőfokú, sárga riasztás van érvényben az ország nagyobbik felében, emellett egyszerre több növény virágporától tüsszöghetünk és bizony a nap ereje is okozhat kellemetlenségeket.



Megosztás
Szerző: J.K.
Létrehozva: 2023.05.06.
időjárás pollen riasztás zivatar

Szombaton az ország északi felén erősen megnövekszik a felhőzet, és itt szórványosan várható zápor, zivatar. Estefelé már a Dél-Alföldön is lehet csapadék. A legtöbb napsütés a délnyugati tájakon lesz. 20 és 25 fokos meleg várható, délen nyári nap is lehet! Eleinte a délkeleti, majd az északnyugati szél erősödik meg. Ezzel szemben vasárnap már rosszabb lesz a helyzet, napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Zápor, zivatar főleg a nap második felében délnyugaton alakul ki. Élénk lesz az északnyugati szél. 20 fok felett marad a maximum - tájékoztat róla Köpönyeg.hu. 

A,Young,Woman,Is,Fighting,Against,The,Storm,With,Her
Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben az ország nagyobbik felében  Fotó: Robert Hoetink / Shutterstock

A déli órákig még csak kis valószínűséggel alakulhat ki egy-egy zivatar az északnyugati határaink közelében. Délutántól az ország északi harmadán (Kisalföld, Alpokalja, Komárom-Esztergom, Dunazug-hegyvidék, Északi-középhegység) elszórtan zivatarok kialakulása várható. Az intenzívebb zivatarokhoz északnyugaton helyenként rövid idő alatt 20-30 mm feletti csapadék, jégeső, illetve 60-70 km/h feletti szél is társulhat. Késő délután, este az északnyugatról délkelet felé fejlődő zivataros csapadékgócok várhatóan átterjednek a Dunántúl középső tájai és az Alföld északi része fölé is, éjjel már a déli országrészben is lehet néhol zivatar. Vasárnap elszórtan, nagyobb eséllyel az ország déli és keleti felében, alakulhatnak ki zivatarok, amelyekhez szélerősödés (50-70, egy-egy helyen esetleg > 70 km/h), intenzív csapadék ( > 20-30, néhol esetleg > 40 mm) és jégeső (jégméret ~ 1-2, esetleg > 2 cm) társulhat – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat oldalán

A sárgával jelezett területek első fokú riasztás van érvényben  Fotó: OMSZ

Nem árt figyelnünk a naposabb területeken is, hiszen 11 és 16 óra között az UV-sugárzás már eléri az erős fokozatot, így a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről. Mindemellett tart a pollenszezon, bár a koncentráció nem magas átmeneti időszaka, de egyszerre nagyon sokféle allergén növény virágpora található meg a levegőben, így a hét végéig magas lesz a pollenterhelés, a következő hét elején azonban a csapadék és a lehűlés miatt várhatóan lecsökken.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás