
Közbelépett a 13 éves kisfiú, 66 tanuló életét mentette meg - Videó!
A gyermek időben cselekedett, és így nem történt végzetes tragédia. Az esetet a rendőrség vizsgálja.
Elképesztő bátorságról tett tanúbizonyságot a 13 éves Dillon Reeves. A 7. osztályos tanuló éppen 66 diáktársával hazafelé buszozott Massachusetts államban, amikor egyik pillanatról a másikra a sofőr rosszul lett, majd elveszítette az eszméletét.

A buszon lévő biztonsági kamera mindent vett, így a felvételen azt is hallani lehet, amint a járművezető arra panaszkodik, hogy nem érzi jól magát, és félre fog állni az útról, majd remegni kezdett. Ekkor lépett közbe Dillon, aki gyorsan előre szaladt, megtalálta a féket, és megállította a buszt. Majd ezt követően barátait arra kérte, hogy hívják a mentőket és a rendőröket.
Csodával határos módon nem sérült meg senki, de a videón hallani lehetett, amint a diákok félelmükben elkezdtek sikoltozni. A fiú édesapja megszólalt a történtek után, és elmondta, hogy nagyon-nagyon büszkék gyermekükre. Édesanyja pedig a következőket írta a közösségi médiában.
Mikor megkérdezte a fiát, hogy hol tanult meg buszt vezetni, a gyerek azt válaszolta: „Mindennap figyeltem a sofőrt, hogy hogy csinálja
- fogalmazott Dillon Reeves édesanyja, akit az ABC News idézett.
A hősies tettről videó is készült, íme:
Top hírek


Kiderült: ez okozhatta a szolnoki buszbalesetet

Döbbenetes átverés: terhességet szimulált a 22 éves lány, a java pedig csak ezután jött
A család sokáig semmit sem sejtett.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre