„Vannak könnyebb és nehezebb időszakok” – mellrákot diagnosztizáltak Borinál, szívszorító vallomást tett





Halom Borbála, a Mellrákinfó Egyesület elnöke megosztotta lapunkkal saját történetét és egy megdöbbentő fotókiállításról is elárult részleteket.



Megosztás
Szerző: F.I.
Létrehozva: 2023.02.02.
mellrák

Halom Borbála egy napon véletlenül vette észre magán, hogy valami baj van. 

Halom Borbála, a Mellrákinfó Egyesület elnöke  Fotó: Kondella Misi

Sajnos nem végeztem rendszeres önvizsgálatot. Tizenegy éve diagnosztizálták nálam a mellrákot, elvégezték a szükséges vizsgálatokat, amiből sajnos egyértelműen kiderült, hogy ez bizony egy rosszindulatú daganat 

– mesélte. Bori melleltávolító műtéten esett át, és ezzel egy időben kapott egy expandert, azaz bőrtágító protézist, amit később kicseréltek szilikon implantátumra. A műtét után 6 kemoterápiás, majd 28 sugárterápiás kezelést kapott. 

A kemoterápiás kezelések miatt ő is elvesztette a haját Fotó: Szalontai Ábel

– Látva, hallva más érintettek történeteit, elmondhatom, hogy viszonylag jól viseltem a kezeléseket, minimális mellékhatással. Természetesen nekem is voltak könnyebb és nehezebb napok, időszakok, de mindent összevetve, szerencsésnek érzem magam és hálás vagyok, amiért ilyen erős a szervezetem – árulta el.

Mindezek után még több műtét várt rá, mert a másik mellét is korrigálták, a mellbimbóját áthelyezték, aztán a másik mellére megtetoválták a mellbimbót.

Miután befejeződtek a kezelések, műtétek, elindítottam a blogomat, mert szerettem volna a saját példámon keresztül más nőknek is erőt adni és megmutatni, hogy igenis végig menve ezen a rögös úton, van élet a mellrák után is! Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, éreztem, hogy milyen nagy szükségük van erre a sorstársaknak, ezért döntöttem úgy, hogy megalapítom az egyesületet 

– magyarázta.

Azt tapasztalta, hogy Magyarországon gyakran tabuként kezelik a mellrákot. Borbála szerint az utóbbi években valamelyest javult a helyzet, ami talán annak is köszönhető, hogy egyre többen merik vállalni kopasz fotóikat a közösségi média felületein, köztük ismert emberek is, amire szükség is van, mert így lehet szépen-lassan ledönteni a falakat. Ezt a célt szolgálja az a fotókiállítás is, ami pénteken nyílik meg a Devecseri Művelődési Központban.

A „Ki a következő?” kiállítás egy közös álom Hegedüs Gyöngyvér hennafestő művésszel és Csikós Árpád fotóssal, aki évek óta támogatja a munkánkat fantasztikus empátiájával és profizmusával és nem utolsósorban türelmével

 – részletezte. Gyöngyvérrel 2014-ben ismerkedett meg egy eseményen, ahol kopasz, illetve kezelések alatt álló nők fejére, testére festett szebbnél-szebb mintákat hennával. Árpádot pedig Gyöngyvéren keresztül ismerte meg. 

A fotós azonnal az ügy mellé és ezzel mellénk állt, és azóta is támogatja a munkánkat fantasztikus látásmódjával

– tette hozzá Bori.

Az egyedülálló kiállítást 2017-ben készítették el.  Fotó: Mellrákinfó Egyesület

Amikor leültünk ötletelni, egyből tudtuk és éreztük, hogy ebből valami egészen egyedülálló, hihetetlenül erős kiállítás fog születni és így is lett. Tíz hihetetlenül erős nő szerepel a képeken, akik szintén elsőre és azonnal igent mondtak a felkérésre, úgyhogy ez egy igazi szerelemprojekt. A képek magukért beszélnek és bár 2017-ben készültek, ma is aktuálisak

A Mellrákinfó Egyesület két fő célkitűzéssel alakult meg 2015-ben: egyfelől az érintett nők támogatása – fizikai és lelki oldalon egyaránt –, segítségnyújtás a betegúton való könnyebb eligazodásban, másfelől pedig az, hogy azokat a nőket, akik még nem érintettek, felvilágosítsák. A kiállítás képeivel erőt szeretnének adni az érintett nőknek, mert látniuk és tudniuk kell, hogy van élet a mellrák után. Ugyanakkor minden egyes nőhöz szólnak a fotók, mert a képek hátulján egy-egy figyelemfelhívó mondat szerepel, amivel arra kérnek minden nőt, hogy figyeljen magára és vigyázzon a törékeny életére, hiszen egy van belőle. 

A kiállítást február 3-án 16.30 órától lehet megtekinteni a Devecseri Művelődési Központ galériájában.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás