
Rekord mennyiségű ajándék jött össze a miskolci kórházban fekvő gyerekeknek
Idén még lesz egy esemény, ahol támogathatják a gyerekeket.
Marad az enyhe idő, de az esernyőt jobb, ha magunkkal visszük.
Karácsony első napján elvétve még kisüt a nap, azonban a legtöbb helyen napközben a felhőké lesz az ég, akár még szitálás is előfordulhat- írja előrejelzésében a Köpönyeg. A délies szél gyenge marad, de marad a szokatlanul enyhe idő, 9-11 fok körül alakul majd a hőmérséklet.

Hétfőn továbbra is velünk marad a ködös idő. Délebbre változóan rétegfelhős lesz az ég, kevés napsütés is lehet. Eleinte a délnyugati, majd az északnyugati szél élénkül meg. 10-12 fok körüli értékeket mérhetünk, délen akár 15-17 fok is lehet.
Kedden a déli tájakon akár még eső, zápor is előfordulhat, majd északnyugat felől csökken a felhőzet, és többórás napsütés várható. Az északnyugati szél erős lesz, 6-11 fokra számíthatunk.

Idén még lesz egy esemény, ahol támogathatják a gyerekeket.

Egy Király utcai lakásban tartózkodott a két körözött férfi.

Velencén történt a baleset.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.