
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA József körúton két plakát üvegén vezette le valaki az indulatait.
Vannak, akikből az ünnepi hangulat agressziót vált ki. Budapesten három fiatalkorú több tucat autó ablakát verte be a VIII. kerületi Bérkocsis utcában december 24-én a reggeli órákban. Most pedig a Metropol újságírója készített fényképeket a Mester utca–Ferenc körút kereszteződésében található villamosmegállóban, ahol egy másik, egyelőre ismeretlen tettes dühében bevert két üvegfalú reklámtáblát.

Az első üvege ripityára tört, míg a másodikra talán mérséklődött a harag vagy a lendület, ugyanis az „csak” szilánkosra repedt, de nem tört ki. A kár azonban így is jelentős, úgyhogy remélhetően a köztéri kamerák alapján megtalálják és azonosítják az elkövetőket, mint ahogy az a Bérkocsis utcában is megtörtént.
Mint arról a Metropol is beszámolt, ott a 12-13-14 éves, jómódú elkövetők akár még a fiatalkorúak börtönébe is kerülhetnek a legszigorúbb büntetés esetén, úgyhogy nem kifizetődő az idegességet köztéren található tárgyak rongálásával levezetni.


Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.