
Egy házibuli után holtan találta ágyában 29 éves barátnőjét egy férfi
A férfi életét váratlan tragédia rázta meg.
A VIII. kerületben több mint ötven autó ablakát törték be fiatal vandálok. Az elkövetőket gyorsan elkapták, súlyos büntetésre számíthatnak.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, december 23-ról 24-re virradó éjszaka több kocsi ablakát is betörték a józsefvárosi Bérkocsis utcában.

Időközben kiderült, hogy a rongálást fiatalok követték el, akik már hajnalban elkezdtek törni-zúzni. Volt olyan kocsi, amelynek minden ablakát kiütötték – írja a tények.hu.
A két fiúból és egy lányból álló társaságot gyorsan elkapták, akik közül a legfiatalabb még csak 12 éves volt.
Egy ügyvéd szerint a tettesek akár a fiatalkorúak börtönébe is kerülhetnek.
Ha ötmillió forintot meghaladó, de ötvenmillió forintot nem meghaladó értékben követik el ezt a bűncselekményt, akkor jelentős értékre elkövetett rongálás miatt egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő
– mondta Tran Dániel ügyvéd a Tényeknek, aki megjegyezte, akár fiatalkorúak börtönébe vagy javítóintézetbe is kerülhetnek a rongálók.
A Tények több lakost is megkérdezett a történtekkel kapcsolatban.
Azért elég durva, most láttunk egy autót, amelyben gyerekülés is van és esetleg beleül oda a gyerek, a szilánkokba, az durva
– nyilatkozta egy nő.
És a károkat kifizetni, azt ők nem fogják, gondolom?
– tette fel a kérdést csalódottan egy férfi.

A férfi életét váratlan tragédia rázta meg.

Sorozatunkban a Fidesz–KDNP 2026-os országgyűlési választásra készülő 16 budapesti egyéni képviselőjelöltjét mutatjuk be.

A fiú családja nem tud megbocsájtani.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.