Kozma atya: Mindig az a szerencsés, aki a jót teszi!





Tíz tonna papíradományt kapott a Máltai Szeretetszolgálat. A Vajda papír-csoport a fogyatékkal élőknek szánja támogatását.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.20.
nemes cselekedet

Elég nagy a szívünk ahhoz, hogy mindenkinek helye legyen a csodálatosan szép, teremtett világ ege alatt, és a mi jóakaratunk is elég nagy ahhoz, hogy minden ember – aki várja a másik embert, mint segítőt –, ne hiába várakozzon – mutatott rá Kozma Imre atya, amikor átvette a Vajda Papír Kft. támogatását, amelyet a cég a fogyatékkal élőknek szán.

Vajda Attila és Kozma Imre atya az adomány átvételekor, amelyet több ezer rászoruló kap meg Fotó: Metropol

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményeiben a szakemberek segítik a súlyosan és halmozottan fogyatékos embereket, hogy a lehetőségekhez mérten önálló életet élhessenek. Vajda Attila, a Ti mind hősök vagytok! elnevezésű jótékonysági program, illetve a cég vezetője elmondta: „Ehhez szeretnénk hozzájárulni azzal, hogy a karitatív szervezet 22 bentlakásos intézményét, 16 nappali ellátást nyújtó központját és 27 támogató szolgálatát egyaránt ellátjuk higiéniai papírtermékekkel egy éven keresztül. A mostani akcióban több mint 10 tonna terméket ajánl fel cégünk 3000 fogyatékossággal élő embernek országszerte.”

„Nagy öröm ezekkel az emberekkel együtt élni”

„Sosem felejtem el: amikor 6-8 éves, fogyatékkal élő gyerekek között voltam, ösztönszerűen kitártam az üres kezemet és megkérdeztem tőlük, hogy mi van benne. Egy kislány, Gabi kimondta: tele van szeretettel! Ekkora dicséretet én még életemben nem kaptam addig. A Vajda Papír támogatásának is szívből örülnek. Nagy nap ez nekik, hiszen rendszeresen átélik, hogy vannak, akik megajándékozzák őket” – mondta el a Metropolnak Kozma atya.

Az adomány bentlakásos intézményekbe, a többi között Budaörsre, Veresegyházára, Gödre, Pátyra, Győrbe, Pécsre és Gacsályba is eljut Fotó: Metropol

Vajda Attila: Ma különösen fontos a fogyatékkal élők támogatása

„A vállalatunk az energiaintenzív iparágak közé tartozik, így komoly kihívás elé állít minket az energiaválság. Mi 2020 óta dolgozunk együtt a Máltai Szeretetszolgálattal. A mostani időszakban pláne időszerű a fogyatékkal élők segítése, amikor az egyébként egészséges családok is megélhetési kihívásokkal küzdenek. A fogyatékkal élőknek ez még nehezebb, hiszen támogatásra szorulnak mindenben” – mondta el lapunknak a Vajda Papír Kft. vezetője.

Kozma atya: A jó cselekedet minket is formál

„Nekem nagyon-nagyon sokat jelentő üzenet az, hogy aki jót tesz, az jobb lesz. Mindenki szeretne jó lenni, csak azért nem sikerül sok embernek, mert azt, amivel a jó cselekedet jár, azt már nem vállalják. Pedig hallatlanul fontos ez! Mert aki nem tesz jót, az nem ismeri meg azt a lelki békét, azt a lelki derűt, amivel jár a jótett. Úgyhogy ezek minket is gazdagítanak” – hangsúlyozta Kozma Imre atya a Metropolnak.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás