Döbbenet: 23 kontaktlencsét távolítottak el egy nő szeméből!





Orvosa szerint kontaktlencse „tárolásban” Guinness-világrekorder a nő, akinek a szeméből eddig a legtöbb lencsét távolította el.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.10.15.
Szemrevaló

Eddig úgy hihettük, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy a kontaktlencsét nem lehet állandóan viselni, sem benne aludni, de úgy tűnik, hogy ez mégsem mindenki számára vegytiszta. Legalábbis ez derült ki abból a Mirrorban megjelent hírből, amely szerint egy szemész 23 elhasznált kontaktlencsét szedett ki egy nő szeméből azt követően, hogy az szemproblémával hozzáfordult.

Nem mindennapi lencsegyűjteménnyel „büszkélkedhet” egy nő, akinek hanyagsága orvosa szerint még a látását is veszélyeztette Fotó: Shutterstock

A vizsgálat során kiderült, hogy a páciens szeme mögötti zöldes massza nem más, mint a korábbi napok elhasznált lencséi, amelyekről elfeledkezett a hölgy. Az elhasznált darabokat az orvos egyenként távolította el a feledékeny betege szeméből. Az orvos az eset kapcsán mindenkit óva int a kontaktlencsében való alvástól, mert fertőzéshez vezethet a veszélyes mutatvány: kiszáríthatja a szemet, ami fájdalmat okoz és korlátozhatja a szem oxigénellátását is amellett, hogy fekélyeket és gyulladásokat okozhat.

A szakemberek szerint nemcsak annak kellene alapnak lennie, hogy ne aludjanak kontaktlencsében az emberek, de annak is, hogy a szemet pihentessék a lencseviselés közben néhány napig. Mint kiderült, a nőnek iszonyú mázlija volt, mert nem lett különösebb baja annak ellenére, hogy kontaktlencsében aludt, ráadásul nem is egy alkalommal, hanem több mint hússzor, és mindezt pusztán hanyagságból.





Ezeket olvastad már?
"Állj neki újra tanítani, k***va" - két tanárát is bántalmazta a 17 éves fiú

"Állj neki újra tanítani, k***va" - két tanárát is bántalmazta a 17 éves fiú

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás