
Hátborzongató figyelmeztetés: Az Élő Nostradamus szerint így változik meg a világrend három hónapon belül
A látnok nyugtalanító eseményeket érez közeledni.
A BRFK a közösségi oldalán jelentette be, hogy a röpképtelen madár mától az övéké. A rendőrök vigyázni fognak majd az állatra.
A rendőrök délután az állatkertbe vonultak, azonban nem azért, hogy őrizetbe vegyenek valakit, hanem ennél egy sokkal nemesebb cél miatt érkeztek ki a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. Sanyi, a pingvin még március 9-én lépett meg a budapesti intézményből, azonban a rendőrök gyorsan reagáltak, és a Dózsa György úton elfogták az állatot.
„Itt vagyunk már a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Hamarosan jön SANYI! A mi pingvinünk” – így jelentette be délelőtt az állatkerti látogatását a BRFK a Facebook-oldalán.
Később egy viccesebb hangvételű posztban már arról írtak, hogy a pingvint, aki elkóborolt, örökbe fogadták. „Meglátogattuk Sanyit, becses nevén Sanyi (Szökevény) pápaszemes pingvint. Kis kalandorunk igencsak meglepődött, amikor meglátta megmentőit, vagy ha az ő szemszögéből nézzük, a fogvatatóit, akik félbeszakították városnéző túráját. Szökevény pingvinünk világlátó terveit ismerve jobbnak láttuk, ha rajta tartjuk a szemünket, így örökbe fogadtuk” – írta közösségi oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
„Na mármost innentől kezdve, ha újabb szökést kísérelne meg, akkor bizony az az eljárásjogi helyzet állna elő, hogy Sanyi több ezer budapesti rendőr szülői felügyelete alól vonná ki magát, hiszen nevelőszülői státuszban mi BRFK-sok így vagyunk egy nagy család. Mostantól Sanyié is, aminek nem biztos, hogy ő annyira örül” – jegyezték meg viccelődve a közösségi oldalukon a rendőrök.
Elkészült a Metropol Nagy Budapesti Korrupciótérképe! Nézd meg, melyik kerületben mennyit loptak – kattints a milliárdokért!
A látnok nyugtalanító eseményeket érez közeledni.
Az orvosok szerint is csoda, hogy túlélte a balesetet.
Több baleset is nehezíti a közlekedést kora reggel.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.