
Édesapjához és mostohaanyjához került a kisfiú, majd halálos bántalmazás áldozata lett
A bíró azt mondta, az apa cserben hagyta a gyermekét.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAlávaló módon viselkedett az ukrán asszonnyal a „segítője”.
Gátlástalan módon élt vissza egy menekült asszony helyzetével egy budapesti férfi.
Az egyik civil segélyszervezeten keresztül ajánlott szállást néhány napra egy Ukrajnából a Keleti pályaudvarra érkező nőnek egy férfi 2022. március 16-án. A segélyszervezet munkatársa azonban még az éjjel másik szálláshelyre vitte a menekültet, miután az asszony üzenetet írt neki, hogy a házigazda zaklatta: meztelenre vetkőzött mellette és önkielégítést végzett - áll a Police.hu oldalán.
A rendőrséget másnap délelőtt értesítették. A Budapesti Rendőr-főkapitányság haladéktalanul intézkedett, és a szükséges nyomozási cselekményeket követően XXII. kerületi lakásán elfogták a feltételezett elkövetőt. A 40 éves férfit a fővárosi nyomozók március 17-én szeméremsértés vétség megalapozott gyanújával hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A gyanúsított nem tett vallomást.

A bíró azt mondta, az apa cserben hagyta a gyermekét.

Megszólalt a rendőrség.

Az ufók témáját rengeteg mű dolgozta fel, de egy kitűnik a sok közül.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.