Hetek óta bujkál a nyilvánosság elől Mártha Imre strómanja - Mitől fél ennyire a Gyurcsány-fióka ügyvédje?

Bár gondosan titkolt telefonszámát és budai irodáját is megtalálták a Metropol munkatársai, hetek óta hiába próbálják elérni az ügyvédi kamara bejegyzett tagját. Bár elvben továbbra is ügyvédként dolgozik, úgy próbál tenni, mintha nem is létezne.

Megosztás
Szerző: Metropol
2022.03.19. 13:31
Mártha Imre

Ebben valószínűleg szerepet játszhat, hogy a fővárosi közművezér által jegyzett, egyértelműen “színlelt” vagyis törvénytelen stróman-szerződésének ügyében már rendőrségi feljelentés is született.

Az ügyvéd, dr. Sz.Sz.L, egyes információk szerint azért kerüli ennyire gondosan a nyilvánosságot, mert nem a nyilvánosságra került strómaszerződés az egyetlen amivel segített eltüntetni a Gyurcsány-fiókának “becézett” fővárosi közművezér vagyonát.

A Metropol munkatársai a strómanszerződésben rögzített lakcímére is elmentek, próbálták utolérni a felesége révén is - aki szintén részese a strómanszerződésnek - mindhiába. Mintha nem is létezne…

Az elegáns budai negyedben, a Királyhágó úton található Álmos és Széles nevet viselő ügyvédi irodában több kollégájával is sikerült beszélni, de szemmel láthatóan falaztak neki, folyamatosan mellébeszéltek, mint akik egy betanult szerepet játszva hárítanak.

Ebben az épületben bujkál Mártha Imre strómanja

Emberei sem másik telefonszámot, sem e-mailcímet, semmiféle elérhetőséget nem adnak ki hozzá. A próbálkozásokról a Metropol munkatársai hang és képfelvételeket is készítettek.

Íme a videó:

De vajon milyen ügyvéd az, akit egyetlen módon sem lehet elérni? Az is figyelemre méltó, hogy az interneten sincs tényleges elérhetősége, egyedül a kamarai nyilvántartásban…

A Metropol által megkérdezett szakértők azt valószínűsítették, hogy az ügyvéd azért kerülheti a nyilvánosságot, mert jó eséllyel a Mártha Imre-féle stróman szerződésekre specializálódott, amelyek a Gyurcsány Ferenchez köthető milliomosnak segítenek a nyilvánosság elől eltünteni a “szürkezónában” megszerzett vagyonukat.

 

Az ügyvéd, aki soha nincs benn: így kerestük hiába heteken keresztül

Az ügyvédet először egy kollégájától megszerzett telefonszámon kerestük. Egy hölgy (valószínűleg a titkárnő) azt mondta, hogy éppen nincs benn az irodában. Sem másik telefonszámot, sem hivatalos email címet nem adott ki, de azt ígérte, másnap délelőtt biztos elérjük, akkor hívjuk újra.

A következő napon a Metropol négyszer is kereste telefonon az irodát, de senki nem vette fel – a titkárnő sem.

A következő napokban telefonon ugyancsak hiába hívtuk az irodát, ezért személyesen elmentünk az elegáns budai negyedben lévő társasházba. Egy férfi felengedett a II. emeletre – majd az ajtóban elmondta, hogy aznap nem lesz bent az ügyvéd úr, de kedden mindig ott tartózkodik.

Aztán kedden már az iroda ajtajáig sem juthattunk fel. Egy férfihang a kaputelefonon közölte: az ügyvéd úr nem kíván fogadni bennünket.

Ezután újra megpróbáltuk telefonon elérni az irodát, de immár senki nem vette fel a számot.

Személyesen többször is visszamentünk az irodához, a legtöbbször a kaputelefonban azt mondták, nincs benn az ügyvéd úr, és nem is tudják, mikor jön… Egyszer újra feljutottunk a II. emeletre, ahol egy férfi nyitott ajtót – de ő sem engedett be, és azt mondta, az ügyvéd úr most sincs bent, és nem is adhat ki hozzá elérhetőséget…

Strómanszerződést kötött a milliárdos közművezérrel

Dr. SZ.SZ.L. ügyvéd a Metropol által megszerzett dokumentumok szerint egyértelműen Mártha Imre strómanja. A szerződés arra bizonyíték, hogy milyen módszerekkel rejtik el a vagyonukat a baloldali közszereplők, köztük a Gyurcsány-fiókának gúnyolt Mártha Imre, aki a DK elnök miniszterelnöksége alatt jutott először magas vezető pozíciókhoz, például a Magyar Villamos Műveknél – most pedig ő Karácsony Gergely főpolgármester kedvenc cégvezére, a budapesti közműcégek teljhatalmú ura.

Karácsony Gergely és kedvenc cégvezére, Mártha Imre Fotó: Facebook

A Metropol által megszerzett szerződés több olyan részletet is tartalmaz, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a budapesti közműholding csúcsvezetője a vagyon elrejtésére szolgáló klasszikus strómanszerződést kötött. Például kikötötték, hogy a stróman ügyvéd az 1 millió 690 ezres vételárnál nem követelhet többet a milliárdos vagyonért „még akkor sem, ha a társaság eredményes gazdálkodása folytán az üzletrész értéke gyarapodott”.

A szerződés szerint a Lázár Houses-ban 26 százalék részesedést tulajdonoló dr. SZ.SZ.L. ügyvéd öt évre, egy meghatározott – nevetségesen alacsony - összegért opciós vételi jogot biztosít erre a tulajdonrészre Mártha Imrének, aki potom 1 690 000 forintért bármikor megvásárolhatja azt. Pontosabban visszavásárolhatja, hiszen a cégtörténet alapján éppen Mártha Imrétől, illetve közvetlen családtagjától „vásárolta”, azaz íratta a nevére az üzletrészt az ügyvéd stróman, így segítve eltüntetni a hatalmas, milliárdokat érő vagyonrészt.

Még a stróman esetleges válására is gondoltak… A kamuszerződés arra is kitér, hogy a stróman-ügyvéd házastársa aláírásával elismeri, hogy semmiféle igényt sem támaszthat a kiszervezett tulajdoni hányadra.

Több tucat ingatlant rejt a strómancég. A 2 milliárdos Prisztás-villa legfőbb tulajdonosa is ez a cég, amelynek tényleges ingatlanvagyonát legfeljebb megbecsülni lehet. Az elérhető cégiratok szerint legalább 30 nagy értékű ingatlan van a stróman mögé rejtett cég tulajdonában, több budapesti, nagyon értékes helyen fekvő lakás (ezekben a kerületekben a négyzetméterárak már messze 1 millió forint fölött járnak), egy ugyancsak értékes veszprémi ingatlan, több tucat vidéki ingatlan, köztük nagy számban vidéki italboltok(!) is szerepelnek a cég nevén.

 

Ezeket olvastad már?
Sokkoló, ami történt a zuglói játszótéren, 10 éves kisfiút fojtogattak

Sokkoló, ami történt a zuglói játszótéren, 10 éves kisfiút fojtogattak

A férfi meggyőzően állítja: 60-szor rabolták el az űrlények

A férfi meggyőzően állítja: 60-szor rabolták el az űrlények

Csak úgy sztrájkolhatnak a pedagógusok, ha "elégséges szolgáltatást" nyújtanak

Csak úgy sztrájkolhatnak a pedagógusok, ha "elégséges szolgáltatást" nyújtanak

Durva döntés született, betiltják a házasságon kívüli szexet

Durva döntés született, betiltják a házasságon kívüli szexet

Hírlevél feliratkozás

Top hírek

Ezek is érdekelhetik