RETRO RÁDIÓ

Strómanok mögé rejti vagyonát a fővárosi közműcégek csúcsvezetője: itt a bizonyíték!





Milliárdok 1 millió 690 ezerért? A Metropol megszerezte a stróman-szerződést! Prisztás-villa, Bentley, floridai luxuslakás, óceánparti sziget, amelyen úgy tudni, egy reneszánsz villa épül… De a legfrissebb információk szerint ez még nem minden. Klasszikus stróman-szerződést juttattak el a Metropol szerkesztőségébe. A dokumentum arra bizonyíték, hogy milyen módszerekkel rejtik el a vagyonukat a baloldali közszereplők, köztük a Gyurcsány-fiókának gúnyolt Mártha Imre, aki a DK-elnök miniszterelnöksége alatt jutott először magas vezető pozíciókhoz, például a Magyar Villamos Műveknél.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.02.08.
Mártha Imre

„Gazdag ember. Nagyon.” – írta róla a botrány kirobbanása után baráti hangú támogató Faceboook-posztjában Gyurcsány Ferenc. Aki még azt is hozzátette: „Én több Mártha Imrét szeretnék”.

Nem tudni, hogy Gyurcsány csak a fővárosi közművezér sok milliárdot érő, mindeddig rejtegetett vagyonára gondolt, vagy már régóta ismeri például azt a stróman-szerződést is, amit most juttattak el a Metropolhoz.

Ez a szerződés kétség kívül kortörténeti dokumentum, amit rövidesen a jogi egyetemeken is bemutatnak majd.

A budapesti közművezért most leleplező szerződést egyértelműen azért kötötték, hogy Mártha Imre elrejthesse a vagyonát, méghozzá abban a cégben, amelynek többi tulajdonosa a közeli hozzátartozója, vagyis jó eséllyel ők is csupán strómanok.

A szerződés szerint a Lázár Houses-ban 26 százalék részesedést tulajdonoló dr. SZ.SZ.L. nevű ügyvéd öt évre, egy meghatározott – valójában nevetségesen alacsony - összegért opciós vételi jogot biztosít erre a tulajdonrészre Mártha Imrének, aki potom 1 690 000 forintért bármikor megvásárolhatja azt. Pontosabban visszavásárolhatja, hiszen a cégtörténet alapján éppen Mártha Imrétől, illetve közvetlen családtagjától „vásárolta”, azaz íratta a nevére az üzletrészt az ügyvéd stróman, így segítve eltüntetni egy hatalmas, milliárdokat érő vagyonrészt.

Piszkos játék a milliárdokkal

A piszkos szerepet elvállaló ügyvéd felbukkanása a családi cégben már önmagában árulkodó, hiszen rajta kívül csak Mártha Imre testvére és édesanyja a tulajdonosai a sok milliárdot érő Lázár Housesnak. Amelynek „honlapja” nem jelez valódi ingatlanforgalmi tevékenységet, inkább jó eséllyel csak a hatalmas ingatlanvagyon eltüntetésére szolgál.

A szerződés több olyan részletet is tartalmaz, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a budapesti közműholding csúcsvezetője a vagyon elrejtésére szolgáló klasszikus stróman-szerződést kötött. Például kikötötték, hogy a stróman ügyvéd az 1 millió 690 ezres vételárnál nem követelhet többet a milliárdos ingatlanvagyonért „még akkor sem, ha a társaság eredményes gazdálkodása folytán az üzletrész értéke gyarapodott”.

A kamuszerződés emellett arra is kitér, hogy a stróman-ügyvéd házastársa aláírásával elismeri, hogy semmiféle igényt sem támaszthat a kiszervezett tulajdoni hányadra, Mártha Imre tehát még a stróman esetleges válása esetére is bebiztosította magát.

Beszédes az is, hogy a botrányos strómanszerződést, amelynek eredeti példányával rendelkezik a Metropol – minden a családban marad alapon - tanúként Mártha Imre leánytestvére, illetve annak férje írta alá. Ezeket az aláírásokat személyiségi jogaik miatt nem mutatjuk meg a nyilvánosság előtt.

A Metropol informátorai szerint nem ez az egyetlen stróman-szerződés amely Mártha Imre vagyonát elrejtették a nyilvánosság elől. Egyúttal jelezték, hogy érdemes alaposabban utánajárni azoknak a gyanús változásoknak is amelyek Mártha Imre fővárosi kinevezése előtti napokban történtek a cégbirodalomban.

Amikor kinevezték, eltüntette a nyomokat?

Napra pontosan akkor, amikor Karácsony Gergely kinevezte Mártha Imrét a legfontosabb budapesti közműcégek élére, a családi ingatlanbirodalom váratlanul, egyik napról a másikra 8 telephelyet számolt fel és tüntetett el a cégnyilvántartásból. Mintha valamiféle nyomokat akartak volna gyorsan nehezen felderíthetővé tenni. Elgondolkodtató, hogy a telephelyek közül több is az ukrán határ közelében volt található, Dámóctól Lácacsékén át Pácinig.

Mit rejtettek el a strómannal?

A 2 milliárdos Prisztás-villa legfőbb tulajdonosa is ez a cég, amelynek tényleges ingatlanvagyonát legfeljebb megbecsülni lehet. A cég honlapja, a lazarhouses.hu a Metropol által megkérdezett szakértők szerint kamucéget sejtet, azon mindössze egy festményszerű kép látható.

 

A felületen semmi sem kattintható, csupán a cég központjának címe és egy telefonszám látható, amit történetesen Mártha Imre édesanyja vesz fel, annak ellenére, hogy a cégiratok szerint ma már nincs köze a céghez (korábban őt is feltüntették az egyik tulajdonosként).

Az állítólag ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cégnek nincs semmilyen elérhető referenciája, az interneten böngészve pedig semmilyen tényleges tevékenységüknek nem látszik semmiféle nyoma. Ezért gondolják úgy a megkérdezett szakértők, hogy egy, a sokmilliárdos ingatlanvagyon elrejtésére szolgáló díszletcégről van szó. Ennek, amint ez most bebizonyosodott egy részét ráadásul egy strómanszerződés mögé rejtették el.

Legalább 30 drága ingatlan van Mártha Imre családi cége tulajdonában

Az elérhető cégiratok szerint legalább 30 nagy értékű ingatlan van a stróman mögé rejtett cég tulajdonában, több budapesti, nagyon értékes helyen fekvő lakás (ezekben a kerületekben a négyzetméterárak már messze 1 millió forint fölött járnak), egy ugyancsak értékes veszprémi ingatlan, több tucat vidéki ingatlan, köztük nagy számban vidéki italboltok(!) is szerepelnek a cég nevén.

A cég legutóbbi mérlegadatai szerint csak a forgóeszközök összértéke közel 800 millió forint, de az ingatlanbirodalom valódi értéke ennek az összegnek nyilvánvalóan a sokszorosa.

És ettől kezdve kérdés az is, hogy hány további stróman-szerződés rejti még a fővárosi közművezér hatalmas vagyonát…

Karácsony Gergely hallgat kedvenc cégvezére botrányai ügyében...

Miközben Mártha Imre dőzsöl, Budapest hanyatlik

Miközben a budapesti közműcégek teljhatalmú ura élvezi sokmilliárdos vagyonát, és Floridában vesz ingatlanokat, a városvezetés Budapest lakóin és a melósokon spórol: leszerelik szemeteskukák ezreit és BKK-automaták tucatjait, a közműcégektől pedig kirúgnak egy csomó embert. Köztük egy háromgyermekes édesanyát is, akit, mint megrázó riportunkban beszámoltunk róla, Mártha Imréék még meg is aláztak…





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás