Váratlan fordulat! Az egyik gyanúsított DNS-ét találhatták meg a meggyilkolt Katzenbach holttestén

Ez lényegesen előremozdíthatja a nyomozást.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.07.
nyomozás

Még május 11-én csapott le a rendőrség Sz. Lajosra, L. Istvánra, valamint H. Lászlóra, akit Katzenbach Imre megölésével gyanúsítanak. Egy biztos, a Blikk információi szerint az áldozat körme alatt találtak DNS mintákat, amik elősegíthetik a valódi gyilkos megtalálását, hogy melyik gyanúsítottól származik, egyenlőre nem lehet tudni.

Ezt ugyan időbe telik megvizsgálni, viszont határozottan előmozdíthatja a krimibe illő bűncselekmény kibogozását – írja a Blikk.

Kovács Lajos nyugállományú ezredes, a „döglött ügyek osztályának” egykori vezetője a lapnak azt mondta: az, hogy a DNS milyen hosszú ideig marad meg, attól függ, milyen behatások érik a holttestet.

„Ha sósavval lelocsolják vagy elégetik, akkor szinte semmi esélye annak, hogy találnak DNS-mintát. Ám ha a holttest érintetlen körülmények között van, akkor elképzelhető, hogy a köröm alatt lévő DNS hosszabb ideig megmarad” – nyilatkozta a korábbi rendőrezredes.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az MTK korábbi labdarúgója, Katzenbach Imre holttestét megtalálták, aki 2009. szeptember 28-án tűnt el XVIII. kerületi otthonából, és aki érintett volt az Eclipse Informatikai Zrt. ügyben.

Sz. Lajos testvérét, Curtist nagyon megviselte a fivére letartóztatása, akinek felesége segít a történteket feldolgozni.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás