
Undorító! Józsefváros utcáit fekáliával kövezték ki - Fotók, csak erős gyomrúaknak
A belvárosban látszólag napról-napra romlik a köztisztaság, több kutyapiszokról szóló cikkünk után, már emberi ürülék miatt
Az egyik Facebook-csoportban panaszkodnak a Józsefvárosiak az undorító körülményekre, amik nap, mint nap az utcákon fogadja őket. A járdákat beborítja a szemét és a kaki, ami a legtöbb esetben látszólag kutyapiszok, de ebben az esetben látszik, hogy nem csak erről van szó. Az ürülék kupacok mellett több esetben is papírtörlőt látni, ami arra enged következtetni, hogy emberi piszokról van szó.

Az undorító körülmények miatt a hozzászólásokban elég sokan panaszkodnak, ami teljesen érthető is, hiszen amellett, hogy látványra kifejezetten undorító, még akár betegségek okozója is lehet a későbbiekben.

Van, akinek egyenesen az autójára került egy használt „wc” papír, ami valószínűleg bárkinél kiverné a nap bármely szakaszában a biztosítékot. Alapvetően fontos kérdéseket vet fel a kép, hiszen mégis ki gondolná úgy, hogy „én az út közepén végzem majd el a dolgom, mert most kell”. Igazán nehezen megérhető az indíttatása a hasonló utcai piszkításnak.

Top hírek


"Nem látjuk, hogyan segíthetne ez bármin is" - Kiakadtak Madeleine McCann szülei az engedély nélküli dokumentumfilm miatt
Csalódottságukat fejezték ki.

Emléke örökké élni fog - Így lett Scherer Péterből regénykarakter a 42 év-trilógiában
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre