Tatár Imre 100 éve él a fővárosban: „Ilyen város nincs, mint Budapest!”

Tatár Imre, amikor hazatért a hadifogságból, munkát keresett a Szabad Nép szerkesztőségében, de mellé feleséget is talált.

Szerkesztőségi lánykérés

A szerkesztőség a József körút – Blaha sarkán volt, régi körfolyosós házban, udvarra néző szobákkal. Ahogy megegyeztünk az újságírói állásról, kinéztem az ablakon, és megpillantottam egy csinos lányt, aki a túloldalon üldögélt, és napozgatott a gangon. Rögtön odasiettem hozzá, és bemutatkoztam. Megtudtam, hogy ő is újságíró, Potoczky Júlia, majd egy év múlva feleségül vettem. Több, mint 60 évig éltünk együtt, nagyon szép élet volt! – meséli Tatár Imre, aki a Metropolnak azt is elárulta gyermekkora óta újságíró akart lenni, bár fogalma sincs, honnan jött az ötlet, mert a családban senki nem volt az a felmenők között.

- Tíz évesen úgynevezett miniszter papírt vettem, ezek négyoldalas, A4-es-nél nagyobb méretű lapok voltak, erre kézzel írtam újságot Barátság néven. Hirdetéseket, híreket gyűjtöttem bele a családból, rokonoktól, és az ebből kapott pénzből jött ki a következő papír ára.

„A nyócker a szülőfalum”

Tatár Imre a VIII. kerületben született, a Tavaszmező utcai gimnáziumba járt, itt töltötte élete első két évtizedét. - A nyócker a szülőfalum, gyerek-és ifjúkorom helyszíne. A Kálvária térre jártunk le focizni, rollerozni, más játékunk nem is volt, mégis szép emlékeim vannak erről az egyébként nem könnyű időszakról. A Szigetvári utca sarkán volt a fűszeres, édesanyám oda járt le hetente vásárolni. Akkor az volt a módi, hogy felírták egy füzetbe, mit vett, és hónap végén fizette ki a fogyasztást.

Huszonegy évesen a VIII. kerületből indult el a munkatáborba, és 27 évesen, amikor hazatért, feleségével Budán folytatták közös életüket egy társbérletben. Jelenleg is Budán él, és a fővárosnak ez az oldala legalább annyira közel áll a szívéhez, mint a pesti. - A Józsefváros és a Ferencváros, a Blaha Lujza tér meghatározó helyszínei az életemnek, de ugyanilyen fontos számomra a Budai Vár, a Halászbástya, a Rózsadomb – ahol a jómódúak mellett sokan vagyunk nyugdíjból élők is- újságolja Imre bácsi, aki látta a Horthy-díszőrséget is masírozni a Várban, és az egykori Esti Hírlap szerkesztősége Blahára néző ablakából végigfotózta a régi Nemzeti Színház fölrobbantását.

Belváros és Duna-part

-Minden, ami hangulatos számomra Budapesten, az 1867. és az I. világháború között épült: a Parlament, a belváros, a Duna-part, a Várkert bazár. Szeretem a hidakat is, bár szerintem a régi Erzsébet híd jobban illeszkedett ebbe a gyönyörű összképbe – tudtuk meg Tatár Imrétől, aki írásaiban az 1920-as, 30-as évek Budapestjének életét is fel-felvillantotta. - A ’90-es években a Magyar Nemzet Polgárvilág sorozatában írtam a pesti hordárról, a jegesről, a virágföldárus svábról, és a verklisről, aki embermagasságú hangszekrényt tolva maga előtt két keréken begurult a bérházak udvarába. Én ezektől a korabeli „utcazenészektől” tanultam meg a XIX. századi keringőket, a régi hangulatos nótákat, a háziasszonyok, a szolgálólányok újságpapírba csomagolva dobták le nekik a 2 fillérest – ennek is volt értéke meséli Tatár Imre. - Most van egy szép erkélyem, ahonnan négy kertre látok rá, mondhatni egy liget van előttem. Szeretek nosztalgiázni, esténként kiülök, és énekelni szoktam. Többek között ezt: „Bejárhatod hétszer a világot, ilyen város nincs, mint Budapest!”

Egy kislány a fiús családban

Tatár Imrének egy fia és két fiú unokája van. Az egyik unokának egy kislánya és egy kisfia van, a másiknak a nyáron született meg a kisfia.