
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolSajnos egyre több iskolában találnak fertőzötteket.
Tatán már több oktatásügyi intézményben is megjelent a vírus, ezúttal a Vaszary János Általános Iskolában találtak fertőzött tanárt.
Rabi Ildikó, intézményvezető helyettes a Kemma.hu-nak elmondta, hogy az egyik elsős osztály osztályfőnöke betegedett meg. A fertőzött oktató már múlt hét hétfőtől táppénzen van. Korábban pedig csak saját osztályával érintkezett, így kizárólag nekik kell karanténba vonulni a héten.

Mint felhívták a figyelmet, ez nem akadályozza az intézmény további zavartalan működését.
A városban elsőként egy gimnáziumban kellett digitális oktatásra átállniuk szintén egy tanár megfertőződése miatt, majd egy másik középiskolában egy diák lett koronavírusos. Nemrég egy technikum diákjának is pozitív lett a koronavírus tesztje.
Kedden derült ki, hogy hét osztály tanulóját kellett haza küldeni a pécsi PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolából, akik érintkeztek koronavírusos a tanárral.

Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.