RETRO RÁDIÓ

Soltész Rezső: Úgy fekszem és úgy kelek, hogy dallam szól a fejemben





Nincsen megállás Soltész Rezső számára. Eredményes évet zárt 2021-ben, és több évre való terve van még, amik megvalósításába már bele is kezdett. Folyamatosan születnek az új dalok, de a Szóljon hangosan az ének című sláger sikere behozhatatlan.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.02.02.
folyamatosan szól az ének

Soltész Rezső rengeteg tervvel kezdte meg a 2022-es évet, ráadásul már 2023-ra is tervezget. Az énekes belátása szerint jó évet zárt 2021-ben és megújult lendülettel indul neki a következő évnek, melynek nagy részében stúdiózást és fellépéseket tervez.

Lendületet kapott

– Az előző év tulajdonképpen inkább csak egy fél év volt szakmai szempontból, de ennek ellenére elégedett vagyok vele. Sok fellépésem volt, de azért akadtak üresjáratok, amiket általában stúdiózással töltöttem ki – mesélte Soltész Rezső.

– Büszke vagyok rá, hogy bemutattam a Nézd az élet jó oldalát című dalomhoz készített videóklipet, amit pár hónap alatt majdnem 200 ezren tekintettek meg, illetve, hogy a tervezett karácsonyi trilógiám második lemeze is megjelent tavaly karácsonykor – tette hozzá a zenész, akinek óriási lendületet adott a trilógia eddigi részeit érő pozitív fogadtatás.

– Az első lemez toplistára is került és ez számomra óriási meglepetés volt. Ez adott lendületet a folytatáshoz, hogy trilógiát, egy teljes karácsonyi kollekciót készítsek el, amelyen közismert világslágereket énekelek magyarul, melyekhez magam írtam a szövegeket.

Rengeteg terve van még

Soltész Rezső már most elkezdi betáblázni a nyarat, amikor bár szeretne valamennyit pihenni, de a hangsúly mégis a fellépéseken lesz.

– Nyáron indul a Soltész 77 nevű turné, egy 9 tagú zenekarral járom majd az országot, ahol a Szóljon hangosan az ének című dalom ikonikus sikerét is ünnepeljük – mesélte a művész, aki elárulta, hogy több meglepetést is tartogat majd a következő időszak.

– Ha minden úgy sikerül, ahogy eltervezem, akkor 2022-ben nagyon jó év vár rám. A születésnapomon megjelenik online a Csillagok, csillagok című hatszámos lemezem, ami a részét képezi majd egy 2023-ban megjelenő CD-lemeznek – avatta be a Metropol újságíróját Soltész Rezső.

– Remélem, hogy sikerül mindezt megélnem, és bevallom, nagyon szeretném hasznosan tölteni a még előttem álló éveket! A korommal egyáltalán nem foglalkozom, nem érzem magam öregnek, mert minden úgy megy, ahogy annak mennie kell. Hála istennek egészséges vagyok!

„Azért vagyok aktív, mert van visszajelzés”

A zenész elmondta, sokszor volt már slágerlisták élén és volt már többször is az Év énekese, de ma már nem ez adja számára a lendületet.

– A közönségnek rengeteg hálával tartozom. Azért vagyok aktív, mert van egyfajta visszajelzés, amiből látom, kedvelik azt, amit csinálok, hogy van kinek énekelni ezeket a dalokat. Nagyon fontos számomra az a szeretet, amit a rajongóimtól kapok. Ami a színpadon történik, számomra nagyon fontos, hiszen a közönség reakciója olyan energiákkal tölt fel, amire tulajdonképpen egész életemben vágytam. A lényeg, hogy az ember jót és jól csináljon és persze az, hogy szeressék. Ez a legnagyobb kincs, ami egy előadó számára megadatik az életben. A zene mellett több mindennel foglalkozom jelenleg is, de akárhogy, akármilyen helyzetbe kerülök, a végső konklúzió, hogy a zenével egy életre szóló házasságot kötöttem. Úgy fekszem és úgy kelek, hogy dallamok szólnak a fejemben.

A közönség élteti őt – Fotó: Eber Zsuzsa

 





Ezeket olvastad már?
Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás