RETRO RÁDIÓ

Négyszeres nagypapa lesz Nagy Feró





Hamarosan újabb taggal bővül Nagy Feró családja. Az énekes nagyon várja már a legkisebb unoka érkezését, hiszen köztudottan élvezi a nagypapaszerepet.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2022.06.16.
Nagy Feró

Már beszélget a pocakkal

A picinek már a nemét is tudni lehet: kisfiú lesz, és a büszke nagypapa már alig várja, hogy a karjaiban tarthassa az apróságot.

– Alig várom már, hogy négyszeres nagypapa legyek, sokat beszélgetek a menyem pocakjával. A legkisebb unokám, Nimród nagyon ragaszkodik hozzám, még főzés közben sem akarja, hogy letegyem, de a többiek is imádnak, ez pedig kölcsönös. Minden erőt és boldogságot az unokáim adnak, rengeteg szeretetet kapok tőlük – mondta el Nagy Feró.

Nem erőltet semmit sem

Az énekes közel lakik a kisebbik fiához, Hunorhoz, de Botond is gyakran jár hozzájuk az unokákkal, így rengeteg időt tud a kicsikkel tölteni. Előadóművészként tudja, hogy a hivatása nem könnyű, ezért esze ágában sincs zenésznek nevelni az unokáit, azt szeretné, hogy felnőttként azzal foglalkozzanak, amit szeretnek. A legnagyobb unoka, Patrik azonban érdeklődést mutat a zene iránt.

– Patrik már énekli a Nyolc óra munkát, de nem szeretnék semmit erőltetni, majd tizennyolc éves korukban eldöntik, mit akarnak csinálni.

Sok a koncert

Ferónak sűrű lesz az idei nyara is; a Beatricével rengeteg fellépése lesz, ő pedig a szokásos energiájával áll a színpadra.

– Betelt a naptár, sok erdélyi, felvidéki, magyarországi koncert vár ránk. A közönség szeretete az, ami miatt a mai napig örömmel állok a színpadon – fogalmazott az énekes.

Engedékeny nagypapa

A rocker külső ellenére Nagy Feró vajszívű nagyszülő. Erről egy évvel ezelőtt a Metropolnak mesélt.

– Mindig azt mond­ták nekem, hogy más szülőnek és nagypapának lenni. Tényleg így van. Engedékeny nagypapa va­gyok, és egy pillanat alatt az ujjuk köré tudnak csavarni. Ennek így is kell lennie, szükségük van egy olyan helyre, ahova minden problémájukkal oda tudnak menekülni – fogalmazott akkor a Kossuth-díjas legenda.

Fotó: Archívum

 





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás