Elképesztő mennyi felajánlást kap Szabó Ádám, jobbnál jobb ajánlatokat kap, a fiatal énekest nem kímélik a lányok. Ádám mégis nemet mond, nem mer kockáztatni a koronavírus miatt, de meg is van rá minden oka. A Ripostnak elmondta, hogy nem csak magára de nagymamájára is vigyáznia kell, ezért nem szívesen ismerkedik idegenekkel a járvány ideje alatt.

Szerintem ez az időszak nem a legjobb az ismerkedésre. A nagymamám nagyon beteg és mi együtt élünk. Mivel muszáj eljárnom otthonról, nem nagyon megyek be hozzá a szobába, inkább az anyukám jár be, ő ápolja és meséli el neki a mindennapi történéseket. Nem venném a szívemre, ha miattam lenne valami baja, vagy ha miattam kapná el a vírust, mert az végzetes lenne” – meséli Ádám, aki rettentő komolyan veszi a vírushelyzetet.

Azt is elárulta, hogy a Sztárban Sztárnak köszönhetően sok üzenetet és pikás képeket kap, de azokra inkább nem válaszol.

Tényleg sok meztelen fotót kapok és kérik, hogy én is küldjek. Nem vagyok szégyenlős alkat, viszont a tudat, hogy továbbküldhetik, már nem annyira tetszik” – mondta nevetve az énekes, aki a mostani időszakot igyekszik tudatosan megélni. Mivel az egész életét a zenélésnek szentelte, még nem tudja, mi lesz, ha a pandémia jövőre is ellehetetleníti a zenészeket, de egyelőre nem esik kétségbe.

Nekem nincs másik szakmám, már gyerekként tudtam, hogy a harmonika és az éneklés lesz az életem. Ötletem sincs, hogy mit lehetne most hirtelen kitanulni, de bízom benne, hogy ilyesmire nem is lesz szükség. Ugyan a Sztárban Sztár utáni felkérések mind elvesztek, szerencsére mindig is tudatos voltam és van megtakarításom. Ezt mindenkinek nagyon ajánlom, hogy a hasonló helyzetek miatt kezdjen el takarékoskodni” – fejezte be ezzel a bölcs gondolattal Szabó Ádám.

Fotó: Metropol