Hatalmasat változott a világ Harsányi Gábor körül. A Kossuth-díjas művész tegnap ünnepelte a 76. születésnapját. Rajongók ezrei köszöntötték a művészt, aki egy kisebb műtéten esett át a közelmúltban.

Jöhet a vezetés

Egy szürkehályog-műtéten kellett átesnem, amit sajnos időskorban már muszáj, mert máshogy nem illik a volán mögé ülni. Akarva-akaratlanul homályt, ködöt okoz a szürke hályog, ami vezetés közben kifejezetten veszélyes is lehet. A jobb szemem műtötték, és azt kell, hogy mondjam, sikeres a műtét és nagyon szépen gyógyul. Jól látok vele, szóval fogok tudni vezetni majd. Hasznos szerettem volna lenni azzal, hogy elmesélem a rutinműtétem. A hivatalos oldalamon sokat írtam erről, mert szeretnék másoknak segíteni, hiszen életeket menthet egy ilyen döntés. Novellákat is írtam a Facebook-oldalamra és mondhatom, nagyon megszaladt a követőim száma; 18-19 ezer körül vannak – mesélte a színész.

Influenszer lett a híresség (Fotó: Magyar Nemzet/Havran Zoltán)

Ajándék unoka

A sztár nem csinált nagy ügyet a 76. születésnapjából, ugyanis ő már megkapta a legnagyobb ajándékot, amit kívánhatott.

Megszületett a harmadik unokám, és remélem, hogy majd még a fiam is beszáll az unokagyártásba. Rettent– -mesélte a sztár, aki az unokázás mellett régi hobbijának is újra hódol.

– Szeretem a karatét. Még fiatalkoromban szereztem fekete övet, emlékszem, az egészet egy film miatt kezdtem el. Olyan 1968 körül mentünk el Darvas Ivánnal, aki nem annyira örült ennek, de én nagyon megszerettem a sportot.

Tragédiák miatt oltat

A pandémia a művészt is komolyan megviselte, de ő sokkal inkább aggódott a munkanélküli kollégáiért.

– Főleg a fiatalokon láttam, hogy nagy lendülettel álltak az újranyitáshoz, de őket jobban is megviselte ez az egész otthonmaradás. Azokat, akik csak a piacról élnek és nincs alapkeresetük vagy nyugdíjuk – kezdte Harsányi, akit a barátai elvesztése sarkallt arra, hogy beoltassa magát.

Őszintén elmondom, hogy én azok közé tartoztam, akik ódzkodtak az oltástól. Aztán mellettem meghalt a Böröndi Tamás, aztán az Egri Színház igazgatója is elhunyt, én ekkor elkezdtem befelé fordulni és rájöttem, hogy elkerülhetetlen az oltás – mondta a színművész, aki már mindkét oltást megkapta. Reménykedem, hogy azért harmadik oltás már nem lesz – tette hozzá kacagva.