RETRO RÁDIÓ

Évek óta küzd az anyaságért, most végre teljesülhet a műsorvezető álma





Vámos Erika és kedvese már a házasságon töri a fejét, utána pedig beindítanák az örökbefogadási folyamatot.



Megosztás
Szerző: Elekes Judit
Létrehozva: 2020.10.06.
sztárcsalád

Vámos Erika végre úgy érzi, rátalált az igaz szerelem kedvese, László személyében. A műsorvezető és párja év elején találtak egymásra, majd az események hamar felgyorsultak: a koronavírus-járvány miatt már kora tavasszal összeköltöztek, azóta pedig esküvőt és családalapítást terveznek.

Fotó: Vámos Erika

„Laci mellett mások lettek a prioritások. Már nem az a fontos számomra, mint néhány éve, általa sok mindent átértékeltem az életemben. A legfőbb célom, hogy boldogok legyünk és együtt. Bár gyorsnak tűnik, nekünk ez tempó természetes és magától értetődő, az első perctől biztosak voltunk egymásban” - mondta el a Metropolnak Erika. A Több mint testŐr műsorvezetője azt is elárulta, hogy komoly terveik vannak a jövőre nézve.

„Egy hónap múlva kezdődik a közös építkezésünk. Nagykovácsiban épül majd fel az álmaink háza, ami sokkal nagyobb lesz, mint a jelenlegi otthonunk. Laci már az első közös hónapunkban is azzal viccelődött, hogy neki egy kismadár azt csicseregte, hogy még az idén megkérik majd a kezem. Ha pedig összeházasodtunk, együtt indítjuk újra az örökbefogadási procedúrát. Ketten több esélyünk lesz, reményeink szerint pedig egy-két év múlva már gyerekzsivaly tölti be az új otthonunkat!”

Újraépíti a csodakertjét

Erika mindig is büszke volt a kertjére, amit tizenhat év hosszú munkájával varázsolt tökéletessé, és amivel többször díjat is nyert. Óriási mennyiségű, és nagyon jó minőségű zöldség és gyümölcs terem benne minden évben, így felmerül a kérdés, hogy mennyire lesz nehéz számára otthagyni a kertet az otthona leendő lakójának. „Nem fáj a szívem, az új ház kertje kétszer akkora lesz, mint a régi, szóval lesz helyem újraalkotni mindent” - árulta el mosolyogva Erika.

Átesett a betegségen?

A műsorvezető év elején tért haza kínai körútjáról, aminek a vége igazi kínszenvedés volt számára. „Az utolsó napokban nagyon rosszul éreztem magam, amikor pedig hazaértem, teljesen ledöntött a lábamról a betegség. Most már tudom, hogy a koronavírus fertőzés jellegzetes tüneteit produkáltam, csak akkor még itthon nem volt járvány és ezeket a tüneteket nem ismertük. Teljesen biztos vagyok abban, hogy átestem rajta, januártól hónapokig olyan fulladásos köhögőrohamaim voltak, hogy aludni is alig tudtam. Szoktam azzal viccelődni, hogy szerintem én hoztam be az országba” - mondta el a Metropolnak Vámos Erika.





Ezeket olvastad már?
Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás