
„Ha át akarnák venni az uralmat a világ felett, megtennék” - bevallotta furcsa félelmét a népszerű tévésztár
Az ismert személy halálosan retteg egy állattó.
Végre véget értek a találgatások. Kiderült ki lesz a Tankcsapda új gitárosa.
Hosszú hónapok óta találgatások övezték, hogy a tavalyi időszak után - amikor a Tankcsapda barátai váltották egymást a gitáros poszton - ki csatlakozik végül állandó tagként a zenekarhoz. Február 26-án reggel hivatalossá vált a bejelentés: a Retro Rádió Bochkor című műsorában Lukács László és Fejes Tamás bemutatta a Tankcsapda új gitárosát, Vörös Attilát.

A bejelentés módja is különlegesnek bizonyult, ugyanis a Lukács–Fejes páros a Budapest–Bamako Rallyn való részvételüket egy koncerttel koronázta meg a futam közben. Így történt, hogy Vörös Attila Marokkó túlsó végén, Mauritánia határától nem messze, egy oázisban felállított színpadon debütált először a zenekar hivatalos tagjaként.
Nagyon romantikus történetet ne várjatok! Felhívtak és elmondták.
– mesélte Attila a reggeli műsorban, amikor Bochkor megkérdezte, hogyan tudta meg a nagy hírt.

Vörös Attila 2010-ben és 2011-ben az amerikai Nevermore turnégitárosaként járta a világot, összesen több mint hetven koncerten lépett színpadra Európában, az Egyesült Államokban és Japánban. Emellett a Leander Rising 2010-es megalakulásában is közreműködött. A zenekar 2015-ös feloszlását követően szólókarrierbe kezdett, majd 2016 végén jelent meg Strength Of Will / Blink of an Existence című debütáló albuma, amelyen számos hazai és nemzetközi vendégművész működött közre. Pályafutása során több formációban zenélt, produceri munkákban is részt vett, valamint vendégzenészként nemzetközi produkciókban is közreműködött. Zenész családból származik, így már fiatalon a rock- és metalzene közegében kezdte pályáját, amely meghatározta későbbi zenei irányát és nemzetközi nyitottságát is; legnagyobb gitáros példaképei között pedig a Pantera legendás zenésze, Dimebag Darrell is szerepel.
A hazai közönség először 2026. március 28-án, a Papp László Budapest Sportaréna színpadán láthatja a Tankcsapda hivatalos felállását. A debütáló koncertre jegyek a Broadway Jegyiroda honlapján érhetők el.

Az ismert személy halálosan retteg egy állattó.

Lovon fekve pózol új videóklipjében az énekesnő.

A színésznő intim részleteket osztott meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.