
Elhagyta családját Ördög Nóra: könnyeivel küszködve üzen neki a férje és a gyerekek
Nagyon nehéz most.
Az énekesnő mindjárt 77 éves lesz, de még most is nagyon aktív. Dolly most elárulta, miként áll a korához, illetve mit tesz meg azért, hogy jó formában legyen.
Május 3-án Óbudán adott koncertet a Dolly Plusssz együttese, akik nagy sikert arattak fellépésükkel. Dolly már több mint 50 éve a pályán van, de még mindig ugyanolyan elánnal és odaadással énekel a színpadon, mint régebben. Az eMeRTon-díjas énekesnő közel 77 évesen is kirobbanó formában van, de lapunknak elárulta, hogy nem foglalkozik a korával.
„Számomra a színpad az életet jelenti, és természetesen maximálisan ezzel foglalkozom. A zene az életem, engem csak ez érdekel. Sokan mondják, hogy ugyanolyan hangom van, mint régen, de ez nem véletlen. Mivel nagyon vigyázok a hangszálaimra, ami azt jelenti, hogy nem dohányzom, nem iszom alkoholt, illetve igyekszem este mindig normális időben lefeküdni” – nyilatkozta a Metropolnak a Dolly Roll legendája, aki sok időt tölt el a természetben, ami szintén hozzátesz az egészségéhez.
A népszerű előadó elmondta, hogy mi a titka annak, hogy ennyi idősen is bomba formában van a színpadon. Szerinte ennek az egyik oka az, hogy szerencsére jó genetikával van megáldva. Viszont emellett mindent megtesz, hogy megőrizze jó fizikai állapotát. Ugyanis rendszeresen tornázik, mozog, illetve igyekszik karbantartani magát. Viszont szerinte ez mind kevés, mivel az előre tekintő felfogás nélkül ezek mit sem érnek.
„Ha az ember tevékeny és aktív, akkor mindegy hány éves. Amúgy is soha nem az számít, hogy mi van beírva a személyigazolványba, ami az évek számát illeti. Hanem az a fontos, hogy mennyire vagyunk aktívak és milyen felfogásunk van az életről” – mesélte az énekesnő, aki jelenleg is egy lemezen dolgozik, továbbá elárulta, hogy már most tervezi a következőket. Elmondta, hogy haladnak a korral és természetesen digitális formában fogják kiadni az elkövetkezendő albumokat. Ebben az évben pedig három lemeznyi anyaguk vár még kiadásra.
A majálisi koncert kapcsán megtalálta az énekesnőt egy-kettő olyan hozzászólás, amik bírálták a kinézetét és hangját. Azonban őt egyáltalán nem érdeklik az ilyen rosszalló kritikák:
A helyszíni szervezők azt mondták nekem, hogy ritkán van ilyen minőségi koncert, mint amilyen itt volt. Ugyanis igényes volt az egész koncertnek a kivitelezése, megszólalása, illetve a táncosok és a zenészek is nagyon jók voltak. A negatív kommentek nem érdekelnek egyáltalán, mert nincs valóságalapjuk. Amit lehet mondani, hogy nem előnyös a kinézetem. De Istenem… mindjárt 77 éves leszek, viszont én nem vagyok az az ember, aki összevissza varratja magát. A hangomról meg annyit, hogy még a helyi technikus is azt mondta, nem hiszi el, hogy ez nem playback, ugyanis úgy szól a hangom, mint a felvételeken
– vélekedett Dolly, akit teljesen alaptalan módon támadták be olyan véleményekkel, amiket egyértelműen a rosszindulat vezérelt.
Nagyon nehéz most.
Az üzletasszony leghosszabb szülése sem tartott 150 percnél tovább.
Nem csak életben akart maradni, de a szerelmével akart együtt élni...
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre