
"Mosolyog!" Az ágyból jelentkezett be Stana Alexandra, élete férfijával az oldalán - Fotó!
Csak úgy sugárzott róluk a boldogság!
A tartalomkészítőért több mint 400 ezren rajongtak.
Követői százezrei gyászolják most a 19 évesen elhunyt Anna Grace Phelant. A fiatal TikTokker ugyanis mindössze egy évvel a negyedik stádiumú agydaganata felfedezése után életét veszítette május 23-án. Családja a népszerű influenszer TikTok-csatornáján osztotta meg a rajongóival, hogy Anna szervezete egy évnyi küzdelem után feladta a harcot a gyógyíthatatlan betegsége ellen.
Mély szomorúsággal jelentjük be, hogy gyönyörű lányunk Anna Grace Phelan hazatért az Urához és Megváltójához Jézus Krisztushoz. Sokan követték nyomon Anna rákkal vívott harcát, és tanúságot tettek arról, hogy milyen ereje van a hitnek. Köszönjük a megszámlálhatatlanul sok imát a gyógyulásért és a békéért. Mindannyian örüljünk együtt az ő üdvösségéért, és azért, hogy a lelke már a Mennyben van és meggyógyult. Emlékezzünk meg arra is, hogy a mennyek országába vezető út Jézus Krisztusba vetett hitünkön keresztül vezet.
- olvasható a család GoFoundMe weboldalán, ahol az orvosi költségekre gyűjtöttek korábban. A People beszámolója szerint a floridai származású lány egy évvel ezelőtt a lesújtó diagnózisa után kezdett el aktív lenni a közösségi médiában, és rendszeresen posztolt videókat az állapotáról és a küzdelmeiről, hogy ezzel is motiválja a sorstársait és a nehéz helyzetben lévő embereket. Sajnálatos módon túl későn vették észre az orvosai, hogy Anna negyedik stádiumú agydaganattal küzd, ami sajnálatos módon már nem volt operálható, vagy leküzdhető. A fiatal lány május 15-én megtudta, hogy már semmi esélye nem maradt a felépülésre, így néhány nappal a halála előtt egy utolsó videót posztolt az oldalára, amelyben megköszönte a támogatás és annyit mondott:
Már csak az ima segíthet.
Néhány nappal később örökre lehunyta két szemét.
Csak úgy sugárzott róluk a boldogság!
A műsorvezető felkötött karral jelentkezett be Instagrammon.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre