
Polgár Tünde a házasságáról vallott: „Ez a papír nem tart össze semmit”
Polgár Árpád felesége őszintén mesélt a kapcsolatukról.
Az ökölvívó szerint társadalmunk nem igazán foglalkozik a gyerekekkel. Miló Viktória úgy véli, hogy a fiatal generáció tagjai ezért is vannak bajban.
Miló Viktória annak kapcsán állította mindezt, hogy a botrányhős VV Virágot is tanulói közt tudhatja, a fiatal lány ugyanis jó útra szeretne térni. A világbajnok bokszolónő méltatta újdonsült diákját.
„Sajnos a mai világban nem igazán van jelen a szeretet. Ebben pedig a gyerekek sérülnek a legjobban, hiszen nem érzik így magukat biztonságban. Emiatt is alakulhatnak ki különböző mentális problémák, elképesztően sok a pánikrohamos ember manapság. Legtöbbször azért is találnak meg a tanulóim, mert a médiában azt a képet látják rólam, hogy én egy erős nő vagyok és azzal, hogy eljönnek hozzám edzeni, ők is erőssé és határozottá szeretnének válni” – kezdte a Metropolnak Miló Viki, akinek legújabb tanulója az RTL botrányhőse, Ledneczky Virág.
Ledneczky Virág is így jutott el hozzám, én azt gondolom. Ő is rengeteg bántalmazáson van túl és kap a mai napig. Ezt elképesztően nehéz lehet feldolgozni. Virág esetében jelenleg egy fiatal lányról beszélünk, akit szinte a magyarok többsége céltáblának tart. Ha megjelenik róla egy hír, egy poszt, vagy bármi, a frusztrált emberek azonnal elkezdik alatta ócsárolni szegény kislányt. Elszomorít, hogy arrafelé haladunk morálisan, hogy ahelyett, hogy segítő kezet nyújtanánk a bajba jutott embertársainkon, inkább abban leljük örömünket, hogy beléjük rúgunk
– mondta el kendőzetlen véleményét a világbajnok öklöző.
Miló Viki egy másik embert ismert meg VV Virágban személyesen és nagyon pozitívan csalódott a fiatal lányban és annak állóképességében.
„Nem mondom, hogy Virág egy ma született bárány, biztosan csinált hülyeségeket az élete során – de ki nem? Főleg ebben a korban. Én nem a botrányhőst látom Virágban, hanem egy törékeny kislányt, aki nagyon érzékeny lelkű és nagyon vágyik a szeretetre. Elképesztő, hogy mennyi szeretet van Virágban. Edzés végén megölelt és megköszönte a foglalkozást” – mesélt büszkén tanulójáról a bokszedző.
Örülök a döntésének, hogy egy jobb életet szeretne élni, ahogy annak is, hogy egy ilyen helyzetben rám gondolt. Ellenben nézem a TikTokját, ahová felöltött tartalmakat az edzésünkről, és azt látom, hogy megint csak ekézik. Persze, vannak pozitív kommentek is, de nagyon sokan rosszindulattal fordulnak felé. Na és az a baj, hogy ilyenkor Virág is a negatív hozzászólásokat veszi csak észre, hiába vannak többségben, akik méltatják
– mondta a sztársportoló, aki különösen örül annak, hogy Virág ennyire elhivatott.
„Virág nagyon rápattant az edzésre, ami nagy öröm számomra. Egy hiszti nincs, egy ellenkezés nincs, csak csinálja, amit elvárok tőle. Nem mond olyat, hogy nem bírja, egy pillanatra sem áll le, nagyon becsületesen dolgozik. Nagyon ritka az ilyen tanítvány.”
Polgár Árpád felesége őszintén mesélt a kapcsolatukról.
Szomorú hírt tett közzé az énekesnő a közösségi oldalán.
Mellbevágó bejegyzéssel jelentkezett az énekesnő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre