„Összetartó erő Józsi” - Nagyon szeretik a nyírbátoriak a Megasztár énekesét

A végsőkig tervezik támogatni a nyírbátoriak a Megasztár frissen felfedezett énekesét.



Megosztás
Szerző: K. C.
Létrehozva: 2024.11.19.
Módosítva: 2024.11.19.
Megasztár József Nyírbátor

Szilágyi Józsefet a Megasztár műsorában ismerhették meg a televízió nézői. Azóta is minden vasárnap próbálja bebizonyítani, hogy bizony van keresnivalója a TV2 nagy sikerű vetélkedő műsorában.

Szilágyi József, Megasztár
Fotó: TV2

Ezt azonban nemcsak József és a zsűri gondolja így, hanem a nyírbátoriak is, akik kisfiú korától kezdve ismerik és szeretik őt. A Megasztár énekese igaz szegénységben, de nagy szeretetben nőtt fel Nyírbátorban, ahol egészen 18 születésnapjáig lakott.

„Nagyon jó érzés látni, hogy Nyírbátorban milyen összetartó erő Józsi. Amikor egy ilyen tehetséges és közkedvelt énekes válik egyszerre országosan is ismertté, akkor a helyiek összefognak, egymást biztatva szurkolnak és szavaznak Józsira. A közösségi médiában többféle kezdeményezés is indult a támogatására, sokat posztolgatnak róla az emberek. Ő egy nagyon jó példa arra, hogy egy ilyen kisebb városból is ki lehet tűnni a tehetséggel. Nyírbátor nagyon komoly kulturális, zenei hagyományokkal rendelkezik, folyamatosan támogatjuk a fiataljainkat is, hogy el tudják érni a céljaikat. Valamint a rendezvényeinket is úgy szervezzük, hogy előtte mindig megkérdezzük a helyieket, milyen koncerten buliznának a legszívesebben, és a legnépszerűbb előadókat hívjuk el. Azt látva, hogy Szilágyi Józsefet mennyien szeretik, azt hiszem nem kérdés, hogy Nyírbátor visszavárja” – árulta el a bátoriak polgármestere a SZON portáljának.

„Elég régen voltam már otthon huzamosabb ideig, de gyerekkoromban is nagyon szerettem a várost. Az iskolai éveimre szintén jó szívvel emlékszem vissza, nagyon szerettem oda járni, bár nem mindig voltam a legjobb gyerek, sokszor csintalankodtam, de rengeteg támogatást kaptam a pedagógusoktól is. Nagyon szuper volt az a korszakom. Hallottam, hogy nagyon sokat fejlődött a város, remélem hamarosan meg is tudom nézni személyesen. A zene szeretete is gyerekként ivódott belém, bár amíg a többiek cigányzenét énekeltek a családban, én 8 évesen már inkább Stevie Wondert hallgattam. Soha nem fogom elfelejteni Nyírbátort, ahol születtem, azt a sok szeretetet, amit azóta is kapok onnan. Én tulajdonképpen Nyírbátort is szeretném ezzel a Megasztáros fellépéssel támogatni, és megmutatni, hogy a mélyszegénységből is van kiút, ki lehet törni. Bár elköltöztünk, de példát szeretnék mutatni mindenkinek. Az én hazám adott lehetőséget arra, hogy az álmaimért igazából harcolni, küzdeni tudjak, és mindent megteszek azért, hogy még büszkébbek legyenek a nyírbátoriak is rám” – vallotta be Szilágyi József, aki beígérte: vasárnap a nyírbátoriaknak, gyermekeinek, feleségének is fog énekelni.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás