
„Nincs már több hely a hátamba szúrt késeknek" - kitálalt Erzsébet királynő egykori öltöztetője
Kegyvesztett lett Erzsébet királynő jobb keze.
Szomorú hírt kapott a herceg egykori szerelme, Cressida Bonast.
Kevesen tudják, de Harry herceg életében nem Meghan Markle volt az első és egyetlen színésznő, akivel összeszűrte a levet a tékozló fiú. 2012-ben ugyanis unokatestvére, Eugénia hercegnő mutatta be egymásnak a barátnőjét Cressida Bonast és Harryt, akik ezután két évig egy párt alkottak. Végül barátok maradtak a szakítás ellenére is, és a nő még Harryék esküvőjén is részt vett. Most szomorú tragédia történt Cressida családjában, mindössze 51 éves korában elhunyt Cressida féltestvére, Pandora Cooper-Kay.
A Mirror számolt be a szomorú veszteségről, mint írták, Pandora 24 éven keresztül küzdött a rákkal, ami végül legyőzte őt. Érdekesség az elhunyt állapotáról, hogy Pandoránál évtizedekkel ezelőtt Paget-kórt diagnosztizáltak, és 10 hetet jósoltak neki az orvosai. Az arisztokrata származású nő ezért elgondolkozott azon, hogy egy hospice házban várja meg az elkerülhetetlent, ám végül úgy döntött, hogy szembeszáll a kórral, és igent mond az orvosok által javasolt összes beavatkozásra, kezelésre. Utólag tudjuk, jól döntött, évtizedekkel hosszabbította meg az életét és láthatta felnőni mindkét gyermekét. Sajnos 2023-ban agydaganatot találtak nála, ami mellett Pandora számos más egészségügyi problémával is küzdött az utolsó éveiben. Családja, szerettei, köztük Harry herceg exe, Cressida mélyen gyászolja.

Kegyvesztett lett Erzsébet királynő jobb keze.

Gyerekkori emlékei miatt különösen fontos számára a béke és a biztonság. Dér Heni most arról beszélt, miért tartja kulcsfontosságúnak, hogy a jövő generációi békében nőhessenek fel, és hogy miért szavaz április 12-én arra a pártra, amelyik a béke oldalán áll.

Két évtizedet kellett várniuk a rajongóknak arra, hogy gigantikus V-Tech koncertet láthassanak. A formáció az MVM Dome-ban állt színpadra, ahol tízezernél is többen énekelte a legnagyobb V-tech-slágereiket. Kefír, azaz Kecskés Tibor a Mandinernek adott interjút.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.