
Fény derült Vilmos herceg és Katalin hercegné gyerekeinek bizarr karácsonyi szokására
A három gyermek furcsa karácsonyi szokásokat tartanak.
Már 11 éve, hogy a képernyők elé szegezték a magyar nézőket is a Szulejmán szereplői.
2013. január elején kezdték vetíteni Magyarországon a Szulejmán-sorozatot, mely egyhamar a magyarok egyik kedvence lett és 2018-ig szegezte a nézőket a képernyők elé.
A sztori középpontjában I. Szulejmán, az Oszmán Birodalom egyik legnagyobb és leghosszabb ideig uralkodó szultánja állt, valamint felesége, a történelem talán legbefolyásosabb asszonya, Hürrem szultána. A háborúkon és Szulejmán hódításain kívül szemtanúi lehettünk az előbb említett két szereplő szerelmének kibontakozásának, valamint annak, hogy minderre hogy reagált a többi szultána és háremhölgy, kiváltképp Mahidevran, Szulejmán első ágyasa és első fiának, a később kivégzett Musztafa hercegnek édesanyja, aki bár tiszta szívvel szerette az uralkodót, a szultán szíve nem érte, hanem Hürremért dobogott, amit Mahidevran bizony nem viselt könnyen. A szultána rengeteg dolgot tett annak érdekében, hogy szétválassza a szerelmeseket, de próbálkozásai nem jártak sikerrel, hiszen ezzel csak azt érte el, hogy ő maga vált kegyvesztetté Szulejmán szemében.

A három gyermek furcsa karácsonyi szokásokat tartanak.

A zenész szerint a drog nem lazaság, hanem önpusztítás.

Még fogkeféjük sem volt, bőrönd nélkül ragadtak Münchenben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.