Dráma a Vígszínházban: mentő vitte el a magyar színművészt

Baleset történt a PS Produkció által a Vígszínházban színre vitt Vámpírok bálja péntek esti előadásán, Jegercsik Csaba színművészt csuklótöréssel szállították kórházba. A PS Produkció szombati tájékoztatása szerint az eset körülményeit vizsgálják. A Vígszínház szerint a felelősség a bérlőt, a produkciót terheli.



Megosztás
Szerző: B.
Létrehozva: 2024.06.22.
baleset színművész mentő Vígszínház

Sajtóinformációk szerint egy 3-5 méter magas színpadelemről zuhant le Jegercsik Csaba színművész.

A darabot színpadra vivő PS Produkció az MTI érdeklődésére közölte: a 348. előadáson a színpadon történt baleset körülményeit és okát vizsgálják, a rendőrség felvette a jegyzőkönyvet.

Jegercsik Csaba színművészt, aki több mint 300 alkalommal játszotta a szerepet, kórházba szállították, megfelelő orvosi ellátást kap

 - írták.

Kitértek arra is, hogy az előadást a Vámpírok bálja társulatának döntése alapján végül megtartották.

Az előadás Facebook-oldalán később azt közölték, hogy a művészt csuklótöréssel szállították kórházba. "Csabával beszéltünk telefonon. Jól van" - írták. A bejegyzés szerint a a hétvégére tervezett további négy előadást megtartják.

Az MTI a baleset kapcsán megkereste a Vígszínházat is. Úgy reagáltak: a PS Produkció saját szakemberekkel dolgozott, a Vígszínház pedig "most is, mint minden házbérlésnél" ügyeletet biztosított a bérlő részére.

A szerződés szerint minden felelősség a bérlőt terheli

 - hangsúlyozták.

A Vígszínház jobbulást kíván Jegercsik Csabának! Bízunk abban, hogy mihamarabb felépül, és ehhez minden támogatást megkap

 - írták.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás