Meghalt a Boney M. legendás alapítója

Elhunyt 82 éves korában Miamiban lévő otthonában Frank Farian popzenei producer és egykori popénekes, aki olyan sikeres együtteseket alapított és menedzselt, mint a Boney M. és a Milli Vanilli.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.01.23.
Módosítva: 2024.01.23.
poptörténelem Boney M. együttes

Halálhírét kedden a családja hozta nyilvánosságra.

Franz Reuther néven született 1941-ben a németországi Kirn an der Nahe-ban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban. Apja elesett a háborúban fia születése előtt, így anyja három gyermekkel magára maradt. 14 évesen Saar-vidéki rokonaihoz költözött, majd szakács lett.

Az 1960-as években kezdődött rock- és popénekesi pályafutása. Az 1970-es évek közepén Rocky című számával aratott sikert, de ezt követően már csak ritkán lépett fel, producerként kezdett dolgozni.

Az általa alapított Boney M. a Daddy Cool, a Rasputin, a Rivers of Babylon vagy a Ma Baker című számaival poptörténelmet írt, bár később kiderült, hogy az együttes férfi frontembere, Bobby Farrell vokáljait Farian énekelte.

A Milli Vanilli duó miatt azonban botrányba keveredett a kilencvenes évek elején, amikor bevallotta, hogy Fab Morvan és Rob Pilatus csak tátogott és táncolt a színpadon, nem énekeltek egyetlen dalban sem.

Pályafutása alatt számos aranylemezt nyert és jól szerepelt a zenei listákon is. Mint erről egyszer nyilatkozta: sikerének az volt a titka, hogy amikor egy dalt kevert, egykor szakácsként töltött idejére gondolt. „Minden a hozzávalókon múlik. Mondhatja az ember, hogy zenész lesz, de sok minden a szerencsén áll. A sikert nem lehet megtervezni” – mondta.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás