Müller Péter: „Anyukám volt a legjobb barátom”

Író, gondolkodó, dramaturg, számtalan könyv szerzője. 1955 óta a Madách Színház tagja. Játék az életünk címmel jelent meg a legújabb könyve, de már a következőt írja. 87 éves a Kossuth-, József Attila- és Onassis-díjas író, aki felszólított, hogy tegezzem csak vissza.

−A napokban volt a 87. születésnapod. Hogy telt?

−Olyan szeretet vett körül, amitől megrendültem, és örömmel töltött el. Közeli és távoli karok öleltek át. Erre vágytam, nem a sikerre.

−Majdnem a születésnapodra jelent meg a Játék az életünk című köteted. Hányadik is?

−Nem tudom. Nem is tudom összeszámolni. Nem szokták belevenni a rengeteg színdarabot, pedig megjelentek két kötetben, A lélek színpada címmel. A forgatókönyveket sem, pedig sokat írtam; van, amelyiket külföldön forgatták le. A cikkeimet sem. Amióta élek, írok. És amíg élek, írok. Utána már nem, hacsak valakinek nem súgok. Nem akartam író lenni, színésznek készültem, elsőre nem vettek fel a főiskolára, utána meg ellőtték a lábamat ‘56-ban, többet nem felvételiztem. Amit el akartam játszani, azt inkább megírtam.

−Könnyen írsz?

−Van, amikor igen, repülnek a mondatok – és van, amikor tizenhatszor átírok valamit. De azt sem küszködve, hanem örömmel.

−Ki olvassa először az írásaidat?

−A fiam, Sziámi. Két zenés játékot is írtam vele: az Isten pénzét és a Mária evangéliumát, aminek Tolcsvay László szerezte a zenéjét, Péter a verseket.

−A színészet lehetetlenné vált számodra, viszont hihetetlenül fiatalon, 19 évesen bekerültél dramaturgnak a Madách Színházba.

−Vámos László vett fel. Most is ott vagyok, legidősebbként. Az, hogy ennyi éven keresztül ilyen jól vagyok, isteni adomány de benne van az is, hogy egész életemben sportoltam.

„Nem megjátsszuk magunkat, hanem játszunk”

−Játék az életünk – mennyire az? Végiggondoltad a saját 87 évedet?

−Úgy gondolták a középkor szentjei, hogy Isten játékos kedvében teremtette a világot, „Ludus amoris”. Ez áll a keleti védákban is. Az önfeledt öröm minden ember szívében ott van, ha nem nyomták el benne. Olyan helyen éltem le az életemet – a színházban –, ahol ez az öröm jelen van. Shakespeare-rel szólva: „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő”. Nem megjátsszuk magunkat, hanem játszunk. Ha valaki nem viszi bele az életébe a gyerekkora szép, tiszta játékát, annak nagyon nehéz. „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mehettek be a mennyországba” – Jézus egyik mondása volt. „Játszani is engedd szép, okos fiadat” – ezt meg József Attila írta.

−Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek. Ezt meg Heltai Jenő foglalta versbe.

−Ez gyönyörű! Ezt feltétlenül írd le. Születés és halál, ott van a sorsunkban. Mindkettő nehéz, de nem szomorú.

−A gondolatvilágodban együtt vannak a zsidó, a keresztény, a buddhista és a keleti vallások. Jól megférnek egymással?

−Mind ugyanazt mondja, ezt Hamvas Bélától tudom. A jézusi tanítás: „Aki velem van, összegyűjt, aki ellenem, szétszór”. Én összegyűjtök. Az egyetemes világnézetembe minden és mindenki bele kell, hogy férjen. Leéltem 87 évet, és nincsenek ellenségeim.

−Irigyeid sincsenek?

−Biztos vannak, de nem tudok róluk. Meghívtak a könyvem bemutatójára, a bécsi Mozart-házba. Azt kérdezték, mit játsszanak előtte a fiatal zenészek, és mit utána. Mondtam, hogy előtte egy kis Mozartot, utána egy kis Salierit. Salieri nem volt olyan gonosz, mint mondják. Pechje volt: kifogott kortársnak egy zsenit.

−Külföldön is bemutatják a könyvedet?

−Szatmárnémetiben volt az ősbemutató. Nagyon nagy élmény volt, be sem fértek az emberek a terembe. És Luxemburgba is várnak.

−Honnan, kitől tanultad ezeket a mindent egybeölelő gondolatokat, amelyek a könyveidben is megtalálhatók?

−A derűt és az örömöt anyámtól kaptam. Vidám, játékos ember volt. A hagyatékában megtaláltam a titkos feljegyzéseit, arról is, hogy mit érzett, amikor a méhében voltam. Azt mondta a rokonoknak, amikor szült: „Most azt fogom játszani, hogy anya leszek!” Nem úgy várt, mint a fiát, hanem mint aki a szerelmét hozza a világra. Ezt meg is írtam a Mária evangéliumában. A legjobb barátom volt. Mindent meg tudtam beszélni vele. Ha egy igaz barátra volt szükségem, az anyukám az volt. Nem is emlékszem az anyáról leválás időszakára. Ha ilyen lélektani könyvet olvasok, nem tudok azonosulni. Van ilyen, de nekem ilyen tapasztalatom nem volt. A szeretet elengedő. Amelyik nem, az nem valódi.

„Van bennem halhatatlanságtudat”

−Az édesapáddal milyen volt a kapcsolatod?

−Teljesen más. Zseniális ember volt, feltaláló, mérnök. Csak a hivatásának élt. Olyan ember volt, aki boldogságra született, de nem tudta megvalósítani. Volt egy könyvterve: „Humor a matematikában”. Nem tudtam nevetni rajta. Nem értettem. A legveszélyesebb időkben, amikor bombák hullottak Budapestre, Zuglóból begyalogolt a budai Rökk Gépgyárba megnézni, jól megcsinálták-e a munkások, amit tervezett. Nem érdekelte, ha közben meghal.

−Mint a fia, ‘56-ban.

−Én is azt éreztem: mennem kell. Félelem nem volt bennem, most sincs. Tudom, hogy egyszer meghalok. Sok minden nem sikerül az életben, de a halál, az mindenkinek sikerül. Ez tuti. Van bennem – amióta egyszer már meghaltam – halhatatlanságtudat. Az a Müller Péter, aki vagyok, egyszer eltűnik, de az, aki beszél belőlem, soha.

−Van két gyereked, Sziámi és Juli – aki a könyveid kiadásával foglalkozik –, hét unoka, három dédunoka. Hogy telik egy ilyen minden hitet elfogadó családban a karácsony?

−Tekintsünk el az ajándékadástól és -kapástól – azt gyerekkoromban sem szerettem. Meghívtak a volt gimnáziumomba, hogy beszéljek az adventről. Az advent az, amikor a legsötétebb van; a világ a fényre vár, és a karácsony – ugyanúgy, mint a hanuka – a fény megszületésének ideje csillagászatilag is. Ez a katarzis pillanata. A vallások aztán eköré kerítenek szép mítoszokat. Ilyen a kis Jézus megszületésének a története is. Ne félj! Eljön az életedbe a világosság. A sötétség felderül. A borúból derű lesz. Magyarul ezt így mondjuk.