Krausz Gábor terveiről és kislánya jövőjéről vallott





A séf tele van energiával...



Megosztás
Szerző: PT
Létrehozva: 2023.10.11.
Módosítva: 2023.10.11.
tervek Krausz Gábor jövő

„Az biztos, hogy egy teljesen új fejezete kezdődött el az életemnek, amit a lehető legjobban szeretnék alakítani” – nyilatkozta Krausz Gábor a JOY magazin őszi számában. A nagyinterjúban szóba került a sikerhez vezető, egyáltalán nem kikövezett út, a család és természetesen az új kihívások is.

Fotó: Karnok Csaba

„Ahogy eddig minden az életemben, a véletlen műve volt az is, hogy erre a pályára tévedtem. A legtöbb séf esetében ez az út teljesen tudatos, ezzel szemben én kicsit sem voltam az. Aztán amikor benne ragadtam, évekkel később jöttem rá, hogy már nem is akarok mást csinálni” – mesélte a kezdetekről a sztárséf. Miután felismerte, hogy ez élete hivatása, Krausz egyre komolyabban vette a munkát. Az előrelépés iránti vágy sodorta Londonba is, ahol közel 10 évet töltött.  

Egy igazán meghatározó időszak volt az életemben, pedig először úgy volt, hogy 3 hónapra megyek ki, amiből két év lett és telt el úgy, hogy haza sem jöttem. Az ötödik, hatodik év után azt éreztem, hogy már nem is akarok hazajönni, de az élet akkor is egy olyan véletlent tartogatott számomra, ami miatt hazafelé vettem az irányt

– nyilatkozta Krausz.

A Séfek séfe zsűritagságát is véletlenek sora alakította: éppen Los Angelesbe készült dolgozni, az a lehetőség azonban elillant, maradt Magyarországon. Két héttel a forgatás előtt hívták fel Krauszt a produkciótól, hogy egy séf lemondta a munkát, számítanak rá.

A séf a magánéletéről is vallott a lapnak

Az biztos, hogy egy teljesen új fejezete kezdődött el az életemnek, amit a lehető legjobban szeretnék alakítani. Sok pozitív és negatív dolog ért és ér most is, de a rossz mindenképpen inkább csak tanulság, egy olyan része az életemnek, ami szintén hozzáad ahhoz, aki vagyok

– mondta sztárséf arra reagálva, hogy az elmúlt időszakban akarva-akaratlan is sokat szerepelt a címlapokon.

Krausz azt is elárulta, miből és kiből merít erőt

„Elsősorban a kislányomból, aki egyre okosabb, és a vele töltött idő teljesen kikapcsol, feltölt, erőt ad. Meg persze a munka, az új kihívások is sokat segítenek. A következő időszak csak a munkáról fog szólni, arról, hogy minél inkább fejlődjek, építkezzek. Remélem, minden úgy alakul és olyan irányban, ahogy azt megálmodtam. Tele vagyok energiával, izgalommal, készülök az új feladatokra” – nyilatkozta. 

„A kislányom és a karrierem. Nem tettem le egy saját étteremről, és 10 év múlva, ha ő úgy dönt, hogy ezt a szakmát választja, akkor bízom benne, hogy vele együtt ez tényleg megvalósulhat. Élvezem azt, ami előtt állok, és azt is, amit az edzés és a tánc ad.”









Top hírek







Hírlevél-feliratkozás