Elképesztő hír jött: Bodnár Attila és Pap Rita visszatér a színpadra





Több mint három évtized után újra megalakul a Modern Hungária, Bodnár Attila vezetésével koncertekre és új számokra készül a friss zenekar. Az énekes a Borsnak elárulta, egy csapat fiatallal veszik majd körbe magukat.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.10.07.
zenekar Hungária Bodnár Attila pap rita

Több mint harminc évvel a zenekar feloszlása után, újraalakul a Modern Hungária! A zenekar frontemberét, Bodnár Attilát kérdezte a Bors az izgalmas részletekről!

Nem áll már össze az eredeti zenekar

– Az összeállás gondolata már nagyon régen élt bennem és a rajongóinkban, akiknek a kora a mai negyvenévesektől nyolcvanig terjed, hiszen az Elfújja a szél, Csókszor csók, Egyszer fenn, egyszer lenn című slágereim nagyon széles tömegek körében, több generáció tetszését nyerték el – mondta a Borsnak a zenész, majd így folytatta:

– Ahogy teltek az évek, azt tapasztaltam, hogy ezek a dalok nagyon mélyen megmaradtak az emberekben. Akárhol jártunk Ritával, szinte mindig felmerült, hogy miért nem csinálok bandát, s javasolták, hogy a már ismert slágereink mellett újabbakat is készítsek! 

2002-ben kísérletet tettem a zenekar újraélesztésére, és felhívtam a két lányt és Mikit. A lányok még csak akarták volna, de Miki azt mondta: már nem akar bandázni.

 Mindenki csinálta a maga dolgát és járta a saját útját. Időközben a két lány eltávozott sajnos erről a világról, így az a formáció már nem jöhet létre – ismerte el szomorkásan Attila, utalva az 1980-as évek népszerű zenekarának két énekesnőjére, Plexire és Fruttira, azaz Csordás Ilonára és Jovás Beatrixra.

Bodnár Attila elárulta, fiatalokra írta a dalait

– Az tudvalevő, hogy én zeneszerző-alkat is vagyok az éneklés mellett, a Jóisten annak is szánt. Rengeteg dalt írtam az idők folyamán. Olyanokat is, amit én nem tudok olyan hitelesen előadni, mint egy fiatal! Így aztán végre egyszer csak bekattant, megtaláltam a helyes megoldást: hogy az én előadásaimra, koncertjeimre hívjak tehetséges fiatalokat, akik eléneklik ezeket az új dalokat! − árulta el a zenész, akinek egyébként lánya, Fanni is tehetséges énekesnek bizonyul.

A zenész elárulta: a Modern Hungária Slágershow-ra keresztelt produkcióval a fellépéseiken majd főattrakcióként elénekli a régi nagy slágereket, illetve néhány dalukat feleségével, Pap Ritával. A velük fellépő fiatal énekeseket egy különleges tehetségkutató keretein belül választották ki, ahol a hangi adottságok mellett a színpadi előadói képességüket is mérlegelték. A tízen-huszonéves fiatalok között egy különleges lányra esett választásuk:
– Az egyik különdíjasunk a 17 éves Molnár Emili, aki fiatal kora ellenére rendkívül érzelemdús, lírai, széles tónusú hangadottsággal bír, és emellett ösztönösen jó stílusérzékkel szól a hangja: a megfelelő dalokkal csodát fog tudni mutatni. Az anyukájától tudtam meg, hogy születetten félszeg alkata miatt sokáig gátlásai voltak. Én meg tudom, hogy pont ez kellett a tehetsége feltörésének, mert ettől lett szenvedélyes és kitörni akaró ereje a hangjának! Ahogy drága jó Sik Olga tanárnőm mondta: „Ja kérem, a tehetségnek a szenvedés kell, mert az segít és attól lesz még jobb és magával ragadóbb". 

Molnár Emili, Fazekas Béci és Fábián Nikolett csatlakozik a házaspárhoz (Fotó: Bodnár Attila)

Kuckó Mackó újra megszólal

A produkcióból tehát Attila felesége, Rita is kiveszi a részét!
– Ritának mint eddig is, fő szerepe lesz a mi közös dalaink előadásában, néhány szép önálló dalával kiegészítve. És itt jegyzem meg, hogy még azt is biztosra veszem, hogy a koncertjeink 28–42 éves korú közönsége kórusban fogja követelni Ritától, hogy a Kuckó Mackót is énekelje el! Így van ez rendjén: a jó zene a lényeg, és ami az emberek életének a része és örömet okoz, az velük együtt él életük végéig, sőt még a gyermekeiknek is átadják.

Olyan előadás-sorozatot szeretnék létrehozni, ahol a zene, a mondanivaló és a színpadi látvány mellett a tehetségeket fellelve és segítve, generációkat egymáshoz közel hozva, az összetartozás érzésével és erejével kíván tanítani, nevelni és szórakoztatni!

 

Fiatalos tánccsapat teszi látványosabbá majd a fellépéseket (Fotó: Bodnár Attila)

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás