„Még el tudtam búcsúzni tőle” – Gyászol Bunyós Pityu





Bunyós Pityu gyászol. A szomorú hírt közösségi oldalán osztotta meg: imádott keresztanyukája elhunyt. A mulatós sztár a Metropolnak mesélt a részletekről, elárulta, csak az vigasztalja, hogy még el tudott búcsúzni az idős asszonytól.



Megosztás
Szerző: Mona
Létrehozva: 2023.10.02.
temetés bunyós pityu gyász

Bunyós Pityu nagyon nehéz helyzetbe került. Múlt hétvégén darabokra tört szívvel állt színpadra, mert elveszítette keresztanyukáját. Profizmusának köszönhetően a közönsége ebből semmit sem vett észre. A mulatós sztár pénteken, a Facebook-oldalán, két fotó kíséretében osztotta meg rajongóival a szomorú hírt.

Drága Keresztanyu, az én anyukám után ment. Nagyon jóban voltak, szerették egymást, akár csak mi őket. Keresztanyám éppen kórházban volt, amikor anyukám elment, és csak rá pár hónappal tudta ezt meg, amit el sem akart hinni. Keresztanyu fia, a Tibi öcsém két éve ment el, ez bizony nagyon sok volt keresztanyunak, mert gyereket elveszteni nagyon-nagyon fájó dolog. Most már együtt van a két barátnő az angyalokkal. Nyugodjanak békében... Ámen.” – írta posztjában.

Váratlanul érte a 82 éves asszony halálhíre

A Metropolnak érdeklődésére Pityu elárulta, hogy bár nem volt jól a 82 éves idős asszony, mégis nagyon váratlanul érte a halála.

„Nagyon jó kapcsolatban álltunk egymással. Az ő fia, az unokaöcsém és én két nap különbséggel születtünk. Tejtestvérek voltunk, mert keresztanyám nem tudta természetes úton táplálni, így mindkettőnket Anyukám szoptatott. Tibit a Covid vitte el két évvel ezelőtt” – kezdte lapunknak.

A mulatós sztár hónapokon át titkolta, hogy édesanyját elveszítette. Először 2021 decemberében mesélt a Borsnak fájdalmáról: 94 éves korában, még áprilisban imádott szülője elment. Akkoriban már sok probléma volt keresztanyukája egészségével, ezért sokáig titkolták előtte a rossz hírt.

Három-négy hónapon át vitték egyik kórházból a másikba. Akkor került édesanyám is az intézménybe. Miután Anyuka elment, keresztanyut rá több hétre engedték csak haza. 

„Mindig kérdezte, hogy Veronka mikor fogja meglátogatni? Csak azután merték neki megmondani, hogy anyukám elhunyt, miután valamelyest felépült. Nehezen tudta feldolgozni, és alig akarta elhinni, hogy Veronkája sincs már" – emlékezett vissza Pityu, aki az utóbbi időszakban az idős asszonnyal telefonon tartotta a kapcsolatot, csak akkor találkoztak személyesen, amikor az egykori ökölvívó hazautazott.

Bunyós Pityu
A mulatós sztárt nagy feladat elé állította az élet: miközben gyászolt, a színpadon nem mutathatta fájdalmát (Fotó: Bunyós Pityu - Facebook)

Nem lehetett ott a temetésen

Furcsa a sors, mert négy-öt nappal a halála előtt voltunk otthon, így még el tudtam búcsúzni tőle. 

„A lánya, az unokanővérem vette magához – neki is meghalt a férje a koronavírus következtében –, mert már nem tudta ellátni magát. Leutaztunk Mátészalkára, meglátogattuk édesanyám sírját. Az unokabátyámtól kérdeztem, hogy mi van kereszttel, tőle tudtam meg, hogy nincs jól. A nővérem tanácsolta, menjünk el hozzá, mert lehet, hogy utoljára látom. Így is történt… Viszont jó volt vele találkozni, sokat beszélgettünk, örült nekünk, de folyamatosan panaszkodott, hogy elege van már az életből, mindene fáj, sokat szenved, az utóbbi időben pedig ágyhoz volt kötve. Hazajöttünk, majd rá három napra kaptuk a szomorú hírt: elment – mesélte a mulatós sztár, akinek a legnagyobb bánata, hogy nem lehetett ott a temetésen.

„Le voltak kötve a műsoraim, így nehéz helyzetbe kerültem."

Nagyon szerettem volna ott lenni a búcsúztatóján, de már nem volt mit tennem, nem tudtam lemondani a fellépéseimet. 

„Ott gyorsan mennek az ilyen dolgok, múlt héten szombaton kísérték az utolsó útjára, három nappal a halála után. Ha legközelebb megyek haza, az első utam hozzá fog vezetni a temetőbe, hogy még egyszer elbúcsúzhassak tőle” – mondta Bunyós Pityu a Metropolnak.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás