
Felfoghatatlan veszteség: halálba zuhant a híres színész
Mindössze 37 éves korában hunyt el.
A házaspár hosszas szervezés után végre ismét otthonra lelt. Ugyan az új lakhelyük feleakkora mint a régi, igyekeznek otthont teremteni belőle.
Fájó szívvel intett búcsút a Korda-villának Korda György és Balázs Klári, akik három évtized után adták le a régi lakhelyük kulcsait. Az új otthonuk pont fele- akkora, mint a régi, és Gyuri bácsi számára sem könnyű a váltás, mégis igyekeznek a lehető legkomfortosabb otthont varázsolni belőle.
A Korda házaspár úgy döntött, hogy több bútort, kanapékat, szekrényeket, szőnyegeket és függönyöket ajándékoz a II. kerületnek, ahol eddig is és most is élnek. A felajánlás jó helyre került, a hírek szerint a Budapesti Szent Ferenc Kórház Bakonyban található pihenőházában, illetve a nővérszállásán lesznek felhasználva.
A költözés egyébként anyagi és persze magánéleti okokból lett esedékes, a Korda-villa rezsiszámlája az egekbe szökött, emellett a hatalmas házban mindent de tényleg mindent a házaspár csinált.
Balázs Klári korábban elmondta egy lapnak, hogy nagyon sok munkával jár egy akkora ingatlan, mint a volt lakhelyük, ő gondozta a kertet, ő csinált minden házimunkát. A pletykákkal ellentétben ugyanis sosem volt személyzetük. Az új lakás ellenben sokkal élhetőbb kettejük számára, 150 négyzetméteres lesz az otthon és tartozik hozzá egy kisebb tetőkert is, ahol a kutyáik jól érezhetik magukat.
Az énekes páros új otthona egy zöldövezetben található társasház lett, a hírességek laknak a legfelső emeleten. A kilátásuk pazar, és nagy teraszuk is van, talán ez a két tényező az, ami miatt igent mondtak az ingatlan megvásárlására. Mert bár kisebb alapterületen élnek, szerényebb körülmények között, szellős és napfényes a lakás, így nem érzik azt, hogy be lennének zárva.
Balázs Klári szerint egyébként szeretettel fogadták őket az új szomszédok, akik között orvosprofesszor, sőt, egykori híres sportoló is van.
Aranyosak a szomszédaink, akik szeretettel fogadtak minket.
Úgy gondolom, hogy nem lesz probléma, hiszen Gyurikámmal mi nagyon csendes emberek vagyunk, nem sok vizet zavarunk. A ház életében szeretnénk aktívan részt venni, ha például a lakásunkkal összefüggésben kisebb javítási munkák keletkeznek, azt megcsináltatjuk, odafigyelünk egymásra
– mondta a Bors megkeresésére, Balázs Klári.
Az énekesnőtől természetesen azt is megkérdezték, hogy hogy érzik magukat az új helyen, erre Klárika így válaszolt:
Gyurikám még egy kicsit szomorkodik néha, hiányzik neki a Villa, mégiscsak 30 évet életünk ott. De tudom, hogy meg fogja szokni ezt a gyönyörű lakást is, hiszen kényelmesen vagyunk itt. Gyuri egyébként minden nap ül a szobabiciklijén és bámulja a csodálatos kilátást. Ilyenkor látom rajta, hogy boldog, egyszóval jó helyünk lesz nekünk itt.
Mindössze 37 éves korában hunyt el.
Öt év után szakított Nina Dobrev és Shaun White.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.