RETRO RÁDIÓ

Friss információk érkeztek Marics Peti állapotáról a koncerten történt baleset után





Kiderült, hogy mennyire súlyos az állapota.



Megosztás
Szerző: LA
Létrehozva: 2023.06.23.
Módosítva: 2023.06.23.
Valkusz Milán Marics Peti koncert

Marics Peti és Valkusz Milán csütörtök este a Budapest Parkban lépett színpadra, ám egy szerencsétlen baleset következtében Peti megsérült.

Marics Peti
Fotó: Nagy Zoltán

A ValMar koncertje nagyon hamar félbeszakadt, mivel Marics Peti már az elején megsérült a színpadon. Az egyik daluk közben olyan erővel ugrált, hogy az énekes lába kifordult, majd el is esett. Társai azonnal felsegítették, végül tolószékben vitték le a színpadról. A koncert ezután folytatódott, de Peti ülve tolta végig.

Valkusz Milán Insta-sztoriban szólalt meg a történtekről, s elmesélte, hogy Peti lába eltört.

Ami történt, az az, hogy nem tudtuk kivitelezni az egész show-nkat, amit akartunk, elképzeltünk, mert Petinek eltört a lába az első szám közepén, ahol ugráltunk, ugrált. Onnantól kezdve borult a kártyavár, de mindegy, hibáztunk, fejben még többet is estünk, úgyhogy emiatt tényleg kösz mindenkinek, hogy így végig velünk tartottatok

Mindent megtettünk szerintem, bakiztunk, úgyhogy ne haragudjatok emiatt. Köszi, hogy élveztétek így is a show-t.

 









Ezeket olvastad már?
Katalin hercegné csak úgy tündökölt: álomszép volt kék ruhájában

Katalin hercegné csak úgy tündökölt: álomszép volt kék ruhájában

Összetört Járai Máté: édesapját gyászolja a magyar színész

Összetört Járai Máté: édesapját gyászolja a magyar színész

Kaviár, rák, kígyóhús – Horváth Éva kisfiainak kedvenc ételei

Kaviár, rák, kígyóhús – Horváth Éva kisfiainak kedvenc ételei

„Csak békésen örökre elaludt" - meghalt a népszerű színésznő

„Csak békésen örökre elaludt" - meghalt a népszerű színésznő

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás